Sokadszor derül ki, hogy arra mindig van pénz, amire a kormány szeretné. Ilyenkor nem számít sem Brüsszel, sem a háborús infláció, sem pedig a migránsok. Ráadásul most az is előfordult, hogy a demokratikusnak cseppet sem mondható kínai sajtóból kell azt megtudnunk, hogy a magyar kormány 800 millió euró, azaz 320 milliárd forint értékű támogatást ad a kínai CATL Debrecenben épülő gyárának.
Az erről szóló információt Tompos Márton, a Momentum elnöke ásta elő, aki két kínai lapban is megtalálta ezt a hírt. „Ezt az információt a kínai (!) médiából sikerült megszerezni, miközben a kormány sunnyog és elindította a gyűlöletkampányt is a tiltakozó debreceniek ellen” – írta Facebookján az ellenzéki politikus.
Mindez azért is lényeges, mert Szijjártó Péter külügyminiszter korábban azt közölte, hogy „a CATL-lel két és fél évvel ezelőtt kezdtük meg a konkrét tárgyalásokat, amikor a vállalat még egy másik helyszínben gondolkodott, így mondhatni, hogy bravúros mentéssel sikerült befurakodnunk a képbe, és világossá tenni a kínai fél számára a hazánk és Debrecen városa által kínált előnyöket” – írta a 24.hu.
Mindenesetre érdemes most már komolyan elgondolkodni azon, vajon mennyi a valóságtartama annak, hogy az egészségügyi dolgozók, a pedagógusok és a köztisztviselők bérrendezésére nincs pénz, ahhoz kizárólag a Brüsszel által visszatartott uniós pénzek kellenek.