Ahogy arra számítani lehetett, a mai kormányülésen döntés született a felszámolás alatt álló és jelentős pénzügyi gondokkal küzdő Dunaferr ügyében. Maga Orbán Viktor jelentette be az ülés szünetében saját közösségi oldalán, hogy a kormány a felszámolás helyett a megmentés mellett döntött.
A kormányfő bejelentésében nem felejtette el Brüsszelt is felsorolni azon okok miatt, ami ilyen helyzetbe hozta a vállalatot. „A Dunaferrt tönkretették a korábbi tulajdonosok, a vállalatvezetők és végül a brüsszeli szankciók. Sajnos Brüsszeltől hiába várunk segítséget, onnan csak szankciók jönnek, más nem" – közölte a miniszterelnök.
A kabinet végül úgy döntött, hogy a következő hat hónapban a kormány kifizeti a Dunaferr dolgozóinak bérét, ami több mint 16 milliárd forint pluszt jelent az egyébként is több sebből vérző költségvetésnek. „A hat hónap elteltével megbízható, stabil működést biztosító tulajdonosa lehessen majd a magyar ipar számára nélkülözhetetlenül fontos dunaújvárosi vasműnek" - jelentette be videójában Orbán Viktor.