Mindeddig javarészt enyhe idővel zajlott a tél, aminek rengeteg magyar örülhetett, hiszen ez jócskán meglátszódhat a rezsiszámlákon is. Mint korábban kiderült, 2022 decemberében összességében közel 24 százalékkal kevesebb földgáz fogyott Magyarországon, mint egy évvel korábban, csak a lakossági felhasználókat nézve 25 százalékos volt a fogyasztás visszaesése.
A Pénzcentrum most a KSH adatai alapján megnézte, hogyan hatott az enyhe tél a tüzelőárakra, mert bár aki csak tehette, már jóelőre felhalmozta a készleteket, de a korábbi hírek szerint nem mindenkinek jutott egy egész télre elegendő mennyiség.
Márpedig hiába a viszonylag enyhe idő, igencsak rosszul járt az, akinek 2022 utolsó hónapjaiban újból tüzelő után kellett néznie. A KSH adatai szerint ugyanis 100 kiló brikett tavaly decemberben 20,79 szazalékkal került többe, mint októberben, novemberről decemberre 7,45 százalék volt a drágulás.
A rezsiemelés bejelentése óta a fánál jóval hatékonyabb tüzelő áremelkedése már közelíti a 100 százalékot, sőt, december-december vonatkozásban már bőven át is lépte azt. Mialatt 2021 végén még 9 820 forint volt egy mázsa brikett, tavaly év végén már 20 920 forintot kértek érte, ami 113 százalékos drágulást jelent.
Valamivel jobban járt, aki tűzifa után nézett volna: ebből egy mázsa október és december között csak 8,55 százalékot drágult, de egy év alatt ennek is 77,57 százalékkal ment fel az ára. A durva áremelkedés elsőre meglepő lehet annak tükrében, hogy szeptemberben az állam hatósági árat vezetett be a tűzifára, személyenként 10 köbméterig.
A program keretében az állami erdőgazdaságoknál vásárolható hengeres tűzifa egységes maximált, forgalmi adót is tartalmazó ára tűzifa fajtánként, erdei köbméterenként:
- Keménylombos: 30 000 Ft
- Lágylombos: 19 000 Ft
- Fenyő: 19 000 Ft
Ám ebben nincs benne a szállítás, ami a távolság függvényében 4 ezer és 12 ezer forint közötti összeget kóstál köbméterenként. Sokaknak pedig azzal is meggyűlt a baja, hogy az erdőgazdaságok hatósági áron 2-4 méteres darabokban adják a fát, és ennek feldolgozásáról a vásárlónak kell gondoskodni.