Egymás után kapják az üzeneteket a nyugdíjpénztárak és egészségpénztárak tagjai, hogy emelkedett a minimálisan fizetendő egységes tagdíjuk összege – közölte a Bank360. Elemzésük szerint örülhetnek, akik az inflációval megússzák a tagdíjemelést, mert vannak annál jóval nagyobbak is.
Az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztárnál és az OTP Egészség és Önsegélyező Pénztárnál például háromezer forinttal emelkedett a tagdíj összege, és más intézmények is emeltek az év elején vagy a közelmúltban. A díjak emelésének egyik célja a működési bevételek növelése lehet, hiszen a pénztárak fő bevételi forrása a frissen befizetett tagdíj, ebből vonhatnak el meghatározott összeget a működésükre.
Az önkéntes nyugdíjpénztárak másik forrása, hogy a rendszeresen nem fizető tagok számlájáról a pozitív hozam terhére elvonhatják a minimális tagdíj után járó működési költséget, de 2022-ben a legtöbb pénztártagnál nem volt pozitív hozam. A nyugdíjpénztárak tavaly az első kilenc hónapban 4,676 milliárd forint működési bevételt értek el, és 950 millió forintos mínuszban állt az önkéntes nyugdíjpénztári szektor.