A moratóriumban lévők száma ugyanis jelentősen lecsökkent: az egyre nagyobb számban kilépő ügyfelek miatt 2022. augusztusra már csak a vállalati hitelek mindössze 1 százaléka, a lakossági hiteleknek pedig csak 3 százaléka vett részt a célzott fizetési moratóriumban, és azóta ez tovább csökkent.
Nagy Márton ismertette: döntése során a kormány mérlegelte, hogy a kamatstop - amely 350 ezer családot és 60 ezer vállalkozást érint - már megfelelő védelemmel szolgál, így a fizetési moratórium fenntartása nem indokolt.
A gazdaságfejlesztési miniszter tájékoztatott arról is, a kormány úgy döntött, hogy jogszabályban garantálja, hogy a moratórium kivezetése ellenére az ügyfelek által fizetendő havi törlesztőrészlet 2023 januárjától ne emelkedhessen a moratóriumban való részvétel során felhalmozódó kamatok és díjak miatt.
A kabinet rögzítette azt is, hogy a tartozás visszafizetése a futamidő meghosszabbításával valósulhat meg.