Újabb érdekes, ugyanakkor kissé elkeserítő felmérés eredményeit hozta nyilvánosságra a napi.hu. Ugyanis a Generali Biztosító reprezentatív kutatása azt mérte fel, vajon a jelenlegi helyzetben vajon félre tudunk-e tenni nyugdíjas éveinkre némi tartalékot.
Mivel 2021-ben is készült hasonló, a hazai 18-65 évesek általános tudatosságával, megtakarításaival és a nyugdíjas évekhez kapcsolódó elvárásaival felmérés, még mellbevágóbb az egyre növekvő pesszimizmus a lakosság körében. Ugyanis a 12 hónap leforgása alatt sokat romlottak a magyarok jövedelmi lehetőségei és jövőbeli kilátásai.
Nos, a felmérés eléggé elkeserítő adatai szerint, a megkérdezettek 41 százaléka egyáltalán nem rendelkezik havonta félretehető összeggel, de azok aránya is csökkent, akik maximum 20 ezer forintot tudnak félre tenni a nyugdíjas éveikre. Utóbbi esetben a korábbi 23 százalékról 18 százalékra csökkent a számuk. Azok aránya, akik 20 ezer és 50 ezer forint között tudnak félretenni 18 százalékról 15 százalékra csökkent.
A nyugdíjcélra félretett átlagos összeg idén és tavaly is 28 ezer forint volt, most mégis jóval borúsabbak a lakosság kilátásai. Holott a magyarok többsége továbbra is fontosnak tartja az öngondoskodást, és foglalkoztatja őket a jövőjük. Bármekkora összeget is tud megtakarítani...
Miközben a felmérés résztvevőinek 42 százaléka már kifejezetten odafigyel arra, hogy valamekkora összeget rendszeresen elkülönítsen a nyugdíjas éveire, sajnos úgy tűnik, a tudatosság ellenére a kitűzött célokat viszonylag kevesen tudják elérni.
A válaszokból kiderül, hogy a többség szerint 76 ezer forint lenne az az összeg, melyet havonta megtakarítva megfelelő életszínvonalat tudnának fenntartani idős korukban, ugyanakkor ennek alig több mint harmadát, átlagosan 28 ezer forintot tudnak félretenni a valóságban.
Az átlagos magyar „megtakarító” egyébként a nagyobb vidéki városokban élő, középfokú végzettséggel rendelkező 50-56 éves férfi. Viszont a kifejezetten magas havi félretehető jövedelemmel rendelkezők jellemzően a 40 év alatti, felsőfokú végzettségű budapesti férfiak – mindebből jól látszik, hogy a nők egyik kategóriában sem rúgnak igazán labdába.