A „régi szép időkben” a kommunista Magyarország jelentős kölcsönt adott a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságnak (KNDK), melynek mai értéke megközelítőleg 30 millió klíringre, azaz 6 milliárd forintra rúg. Nos, ennek az összegnek a visszaszerzésére túl sok reményünk nincsen.
A Világgazdaság megírta, hogy azért voltak próbálkozások arra, hogy a Kim Dzsongun vezette kommunista diktatúra visszafizessék a magyaroknak a hitelt. 2008-ban Phenjan felajánlotta, hogy amennyiben Budapest elengedi az adósság 90 százalékát, akkor a maradékot ginzengyökerekben kifizeti a magyaroknak.
Miután a magyar kormány elutasította az ajánlatot, legközelebb 2014-ben volt esély a pénz – vagy legalább egy részének – visszaszerzésére, amikor egy magyar küldöttség Phenjanba utazott a dél-koreai nagykövet megbízólevelének átadási ceremóniájára. Ám megállapodás nem született, azóta pedig szóba sem került a két állam közti hivatalos találkozó a nemzetközi szankciók miatt.