Úgy tűnik, az építőiparban tényleg nem hozott nagy visszaesést a több mint egy esztendeje tapasztalható egészségügyi helyzet. Ugyanis tavaly a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 28 208 új lakás épült, 33,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban, és országos szinten az átadott lakások száma utoljára 2009-ben volt magasabb, mint 2020-ban. A használatba vett lakások átlagos alapterülete 98 négyzetméter volt tavaly, 1,4 négyzetméterrel nagyobb, mint az előző évben.
Budapesten tavaly 6341 lakást vettek használatba, 8,6 százalékkal többet, mint 2019-ben. A jelentés szerint minden településkategóriában nőtt a használatba vett lakások száma: a megyei jogú városokban 55, a többi városban 31, a községekben 45 százalékkal több lakás épült az előző évinél. A megyei jogú városokban tapasztalható erős növekedés csaknem felét három nagyváros: Debrecen, Győr és Szeged adta, ezek mindegyikében 1000-nél több új lakást vettek használatba.
Minden településkategóriában csökkent a lakásépítési kedv. A csökkenés a kisebb települések felé haladva mérséklődik. A a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 556 volt, 35,8 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben, de Ez jelentős fordulat a korábbi évekhez képest, amikor az építési engedélyek száma még többszörösen meghaladta az új lakásokét. A természetes személyek által épített lakások aránya ugyan 41-ről 47 százalékra nőtt, a vállalkozások által építetteké 57-ről 52 százalékra csökkenet.