Videófelvételek és jegyzőkönyvek alapján nézik meg, szabályosan szavazott-e kedden Pócs János fideszes országgyűlési képviselő a Magyar Nemzeti Bank beszámolójáról. Ezt Hallerné Nagy Anikó, az Országgyűlés alelnöke közölte az MTI-vel a házbizottság keddi rendkívüli ülése után. Az ülést Magyar Péter miniszterelnök kezdeményezte, aki szerint a képviselő csalt. Pócs János tagadja a vádat.
Az alelnök az MTI-nek azt mondta, a felvételekből és a jegyzőkönyvből kétséget kizáróan kiderül majd, történt-e szabálytalanság. Hallerné Nagy Anikó szerint Pócs János arra hivatkozik, hogy nem működött a szavazógépe, ugyanakkor az alelnök úgy fogalmazott: vannak olyan adatok, amelyek arra utalnak, hogy a képviselő nem is ért oda a helyére, így szabályosan és időben nem is adhatott volna le szavazatot.
Az alelnök felidézte, hogy az érintett voksolásnál több képviselő gépe sem működött. Amikor a házelnök megkérdezte, van-e még, aki nem tudott szavazni, Pócs János jelezte, hogy az övé sem működött – Hallerné Nagy Anikó szerint azonban a monitoron ekkor már látszott a végeredmény, ezért nagy valószínűséggel az időzítéssel lehet gond.
Magyar Péter szerint távoznia kellene a képviselőnek
Magyar Péter miniszterelnök még a határozathozatalok közben kérte a házbizottság összehívását, mondván: Pócs János "csalt" a szavazásnál, és félre akarta vezetni a házvezetést. A kormányfő személyesen is részt vett a testület ülésén, Facebook-oldalán pedig azt írta: a fideszes politikus a szavazás lezárulta után ült le a helyére, majd a házelnököt megtévesztve próbált utólag voksolni.
„Piti csaló, távoznia kell a Parlamentből.” – írta Magyar Péter.
Pócs János kettős mércéről beszél
Pócs János az MTI-nek azt mondta, a szavazás "utolsó pillanatában" ért a géphez és nyomott gombot, ezért elképzelhető, hogy a berendezés ezt már nem észlelte. Elmondása szerint ezután – két képviselőtársához hasonlóan – jelezte, hogyan akart szavazni. "De hogy bent voltam, a szavazás utolsó pillanatában jelen voltam és nyomtam gombot, ez száz százalék" – mondta.
A fideszes képviselő furcsának tartja, hogy a kormányfő ennyire nekitámadt, miközben szerinte korábban a tiszás Schummer Orsolya frakciótársa, Csézy Erzsébet helyett szavazott, és akkor sem Magyar Péter, sem más nem követelt büntetést. Ezt kettős mércének nevezte. Úgy véli, ha a miniszterelnök nem tiltotta volna ki a videózást a parlamentből, most könnyen bizonyítani lehetne, kinek van igaza. A távozására vonatkozó felszólításra így reagált:
„Akinek a kérésére beültem a parlamentbe, annak a kérésére fogok távozni és nem Magyar Péterére.” – mondta Pócs János.
A KDNP és a Fidesz a kormányfő stílusát kifogásolja
Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője az MTI-nek terelésnek minősítette az ügyet. Szerinte a miniszterelnök naponta talál ki valamit, hogy ne a kormányzással kelljen foglalkoznia, és az emberek figyelme ne a megduplázott kataadóra és a családi kedvezmények csökkentésére irányuljon. A kereszténydemokrata politikus elfogadhatatlannak nevezte a kormányfő viselkedését az ülésen: állítása szerint Magyar Péter mindenkinek a szavába vágott, sértegette a jelenlévőket, a képviselőtársait pedig "félbolondnak" nevezte, ami szerinte méltatlan a parlamenthez.
Balla György, a Fidesz frakcióigazgatója szintén arra kérte a miniszterelnököt, hogy "fogja vissza magát" és "ne beszéljen emelt hangon a házbizottságban". Balla György szerint semmi sem felháborítóbb annál, amit a Tisza-frakció két képviselője tett korábban, amikor egyikük megváltoztatta a másik szavazatát.