Németh Miklós, a rendszerváltás előtti utolsó kormány miniszterelnöke az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) átadott feljegyzésében azt állítja, hogy 1990 márciusában Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter három kézzel írt, aláírt ügynöki jelentést mutatott neki. Németh szerint a jelentésekben Orbán Viktor tett megállapításokat katonatársairól zalaegerszegi sorkatonai szolgálata idején. Orbán Viktor következetesen tagadja, hogy együttműködött volna az állambiztonsággal.
A feljegyzés szerint Kárpáti Ferenc soron kívüli találkozót kért Némethtől, és a megbeszélésen jelen volt Kovács János vezérőrnagy, a katonai hírszerzés és elhárítás akkori vezetője is. Németh azt írta, hogy a jelentések katonatársak magatartásáról, valamint politikai, szexuális és vallási beállítottságáról szóltak. Állítása szerint nem tudta ellenőrizni, ki írta a jelentéseket, és hogy valódi-e a kézírás és az aláírás, de úgy vélte, felismeri Orbán Viktor kézírását és aláírását. Az iratokat visszaadta a miniszternek, másolatot nem tartott meg. Feljegyzését idén márciusban ügyvédi letétbe helyezte, és azt írta benne, hogy reméli, az iratok még valahol megvannak, és egyszer nyilvánosságra kerülnek.
Mindez Panyi Szabolcs hamarosan megjelenő, Barátság extrákkal – Putyin szolgálói és szolgálatai Magyarországon című könyvéből derül ki. A szerző Friderikusz Sándor podcastjának Magyarország orosz fogságban? című adásában beszélt róla – írja a Telex. Panyi szerint Németh szeptemberben adta át a feljegyzést a levéltárnak, a levéltár vezetése és Rainer M. János történész, egy új, erre a célra létrehozott bizottság vezetője jelenlétében. Németh azért várt eddig, mert csak az új parlament által szeptemberben elfogadott törvények teremtették meg az iratok nyilvánosságra hozatalának jogi feltételeit.
Stefán Géza páncélszekrénye
A podcastban elhangzott, hogy Németh elmondása szerint néhány hónappal Kárpáti Ferenc 2013-as halála előtt megkérdezte tőle, mi lett az Orbán Viktorhoz kapcsolódó iratokkal. Kárpáti állítólag azt felelte, hogy Stefán Géza őrizte őket. Stefán a moszkvai Dzerzsinszkij Főiskolán, a KGB-akadémián végzett, 1989-ben a BRFK állambiztonsági helyetteseként irányította a rendszerváltás tömegdemonstrációinak titkosszolgálati megfigyelését. 1994-től 2009-ben bekövetkezett haláláig a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgatója volt. Panyi Szabolcs állítása szerint Stefán halála után egy nappal eltűntek a páncélszekrényében őrzött iratok.
„Azóta is ez a magyar félnyilvánosság egyik legnagyobb rejtélye, hogy a Stefán-féle magánirattár hol lehet” – mondta Panyi Szabolcs.
Orbán Viktor tagadja az együttműködést
Orbán Viktor mindig tagadta az állambiztonsági együttműködést. Azt hangoztatta, hogy a kommunista hatóságok megpróbálták beszervezni, de minden kísérletnek ellenállt. A könyv írásakor Panyi megkeresésére Havasi Bertalan sajtófőnök azt közölte, hogy Orbán Viktort a kommunista titkosszolgálatok megfigyelték, nem beszervezték, a Stefán-féle és más terhelő iratokról szóló állításokat pedig „FAKE NEWS”-nak nevezte. A Telex a podcastban elhangzottakról is kérdést küldött Havasi Bertalannak, választ még nem kapott.
A HVG 2015-ben arról írt, hogy 1998-ban előkerült egy Orbán Viktor nevét viselő 6-os karton, amelyet az állambiztonság a hálózat tagjairól vezetett, de csak az első oldala, így nem derül ki belőle, sikerült-e beszervezni. Egy másik dokumentum szerint a III/III-as főcsoportfőnökség 1982-ben megpróbálta, de letett róla. A hetilap szerint a katonai titkosszolgálat iratai között megvan Orbán Viktor úgynevezett „A” kartonja, amely szerint 1981. október 20-tól leszereléséig egy zalaegerszegi elhárító őrnagy közvetlen társadalmi kapcsolata volt. A katonai elhárítás az ilyen kapcsolatokat nem szervezte be ügynöknek, hanem megbízta őket, ezek többnyire szóban jelentettek, és beszervezési vagy munkadosszié sem készült róluk.