Megszűnik a volt köztársasági elnökök éves kerete, amelyből eddig alapítványokat támogathattak – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök az hétfő délután a Parlamentben. A kormányfő azt is közölte, hogy azok a volt államfők, akik nem töltötték ki a ciklusukat, elveszítik a juttatásaikat.
Magyar Péter felszólalása végén tért rá a költségvetésre, ekkor ismertette a két intézkedést.
A független intézmények költségvetéséről a parlament dönt
A miniszterelnök kitért arra is, hogy egyes szervezetek – például az Állami Számvevőszék – maguk állítják össze költségvetési javaslatukat, amelyet a kormány eddig változtatás nélkül nyújtott be az Országgyűlésnek. Magyar Péter hozzátette:, hogy ezeknek a fejezeteknek a sorsáról és esetleges módosításáról a parlament határoz.