Kiszállt a Loupe Színházi Társulás első játékfilmjének gyártásából a Vertigo Média, alig több mint egy héttel a tervezett forgatás előtt. A társulat szerint a cég előzetes egyeztetés nélkül, e-mailben közölte a döntését. A gyártó szerint a felkészülés technikai hiányosságai miatt nem lehetett volna felelősen leforgatni a filmet.
A társulat novemberben akarta leforgatni az azonos című színházi előadásuk alapján készülő Becsapódást egy magyar gyártócéggel közösen. A filmben a darab eredeti szereplői, Földes Eszter, Molnár Áron, Lengyel Tamás és Ullmann Mónika játszottak volna, egy mai viszonyokra frissített forgatókönyv alapján. A céljuk az volt, hogy ez legyen az első magyar mozifilm, amelyet egyetlen, vágás nélküli felvételben rögzítenek. A rendező a társulat művészeti vezetője, Horváth János Antal lett volna, aki hónapokig dolgozott a forgatókönyvön Veres Attilával, az Itt érzem magam otthon című film írójával.
A Loupe vasárnap a Facebookon azt írta, hogy egy hónapja az egész csapat a filmen dolgozott: jelmez- és kamerapróbák zajlottak, épült a díszlet, és a helyszínen is próbáltak. A társulat szerint a gyártó levelében gyártási kockázatokra hivatkozott, de ezekről nem kezdeményezett velük párbeszédet. Még mielőtt reagálhattak volna, a cég nélkülük értesítette a teljes stábot a forgatás elmaradásáról, és azóta sem telefonált nekik.
„Aztán tíz nappal az első forgatási nap előtt, este kaptunk egy e-mailt, ami mindent megváltoztatott.” – írta a Loupe Színházi Társulás.
A társulat méltatlannak nevezte a forgatás „egyoldalú lezárását”. Az alkotókkal egyeztetve úgy döntöttek, hogy jövőre független produkcióként mégis elkészítik a filmet. A tervezett költségvetés körülbelül 120 millió forint, ezért cégeket, befektetőket és mecénásokat keresnek hozzá.
A gyártó szerint nem volt meg a felkészülés
Ahogy a Telex beszámolt róla, a Vertigo Média a lap kérdésére részletes választ küldött. Eszerint Horváth János Antal és Lengyel Tamás kereste meg őket a film ötletével, a vágás nélküli koncepció pedig az egyeztetések során alakult ki. Mivel Horváthnak nem volt nagyjátékfilmes tapasztalata, a produkció technikai rendezőt is felkért, amit a cég szerint mindenki elfogadott. A gyártó szerint a stáb kezdettől jelezte, hogy az új szövegmennyiség miatt egyeztetni kell a színészekkel, a technikai kihívás miatt pedig a szokásosnál több próbára van szükség. Az előkészítés során azonban kiderült, hogy a színészek és a rendező más elfoglaltságaik miatt nem tudnak elég időt biztosítani.
A Vertigo szerint a forgatás előtti két hétben több rögzített teszten látszott, hogy a színészek nem tudják biztosan a szöveget, és a főszereplők nem érnek rá elegendő próbára. A cég azt írta, hogy a teljes, egy snittben elvégzett technikai próbáig nem jutottak el, egyes jelenetek tesztjei pedig technikai és dramaturgiai átdolgozás szükségességét mutatták. Két héttel a tervezett kezdés előtt technikai egyeztetést tartottak, majd a producerek a technikai rendezővel, a gyártásvezetővel és az első asszisztenssel arra jutottak, hogy tíz nap alatt nem lehet felelősen megvalósítani a gyártást.
„A producerek a projektre és hasonló technikai kihívást igénylő alkotásokra rálátó további producerek, rendezők, operatőrök és dramaturgok véleményét is kikérték, az egyöntetű álláspont pedig az, hogy felelősségteljesen nem lehet a forgatásba ilyen körülmények mellett belemenni.” – közölte a Vertigo Média.
A cég 100 millió forint magántőkéből készítette volna el a filmet, iránta eddig sem kereskedelmi televíziók, sem streamingszolgáltatók nem mutattak érdeklődést. A Vertigo ezért úgy döntött, hogy egy szakmailag nem biztosított forgatásra nem vállalja ezt a kockázatot. Az előkészítés több millió forintos költségét veszteségként leírták, a stábot pedig az egyeztetések alapján kártalanítják. A gyártó azt írta, hogy a korábbi kommunikációs félreértések miatt írásban tájékoztatta a rendezőt és a Loupe vezetését, csak utána a stábot. A Vertigo szerint egy későbbi, a producerek nélkül tartott egyeztetésen elhangzott, hogy egy hónap felkészülésre lenne szükség, a november végi és a márciusi kezdés viszont nem felelt meg a színészeknek és a rendezőnek. Ők májust javasolták, de akkor a Vertigo már egy másik filmet forgat. A cég közölte, hogy az indulatos és személyeskedő megszólalásokra nem reagál, és sok sikert kívánt a filmhez.
Molnár Áron reagált
A Telex cikkének megjelenése után Molnár Áron a Facebookon válaszolt a gyártócég álláspontjára. „Nem tudtuk a szövegét egy darabnak, amit 3 éve játszunk.. ovi..” – írta. Hozzátette: „amíg mások ujjal mutogatnak, felelősséget hárítanak, gyáván megfutamodnak, hazudnak, mi dolgozunk. Ugyanis mindig a tettek beszélnek, ezért tartjuk indifferensnek, hogy ki volt az, aki hátba szúrt minket”.