Évi nagyjából 6,5–6,8 milliárd eurós nagyságrendű döntés előtt áll Magyarország a NATO 5 százalékos védelmi vállalása miatt – és a tét nem az, mennyit költ az ország fegyverekre, hanem hogy ebből mennyi marad a magyar gazdaságban -írja az Index. A két szélső forgatókönyv között több mint háromszoros a különbség. A számokat Antal Ferenc védelmiipari és kritikusinfrastruktúra-szakértő, a Halftermayer & Partners védelmi ipari és makrogazdasági tanulmányának szerzője foglalta össze.
A NATO-tagállamok 2025. június 25-én vállalták, hogy 2035-ig fokozatosan a bruttó hazai termékük 5 százalékára emelik a védelemhez és biztonsághoz kapcsolódó éves kiadásaikat. A keret azonban összetettebb annál, mint amit a politikai üzenetek sugallnak: legalább 3,5 százalékpontot a szűkebb értelemben vett katonai kiadásokra – fegyverzetre, felszerelésre, a haderő fenntartására – kell fordítani, míg további, legfeljebb 1,5 százalékpont szélesebb biztonsági célokat is szolgálhat. Ide kerülhet a kritikus infrastruktúra védelme, a kibervédelem vagy a katonai szempontból is fontos logisztikai útvonalak fejlesztése.
Ugyanaz a pénz, háromszoros hatás
Magyarország már most a GDP mintegy 2 százalékát költi védelemre, a három százalékpontos különbség jelenti a 6,5–6,8 milliárd eurós éves nagyságrendet. Antal Ferenc tanulmánya két modellen mutatja meg, mennyire eltérő gazdasági hatása lehet ugyanekkora összegnek. Az importintenzív változat 10 százalékos hazai hozzáadott értékkel számol: ebben az első évben mintegy 0,18 százalékpontos GDP-hatás, 2026 és 2030 között pedig összesen 6,8 milliárd eurónyi többletkibocsátás jön ki. Az erős hazai ipari beágyazottságot feltételező, 40 százalékos modellben ugyanezek az értékek 0,57 százalékpontra, illetve 20,9 milliárd euróra emelkednek.
A különbség oka, hogy nincs egyetlen, minden országra és beszerzésre alkalmazható „védelmi multiplikátor”. A hatás attól függ, mit vásárol az állam, mennyi az importtartalom, miből finanszírozza a kiadásokat, és van-e elegendő ipari kapacitás a kereslet kiszolgálására. Ha nincs, a többletpénz egy része nagyobb hazai termelés helyett magasabb árakban, hosszabb szállítási időkben vagy újabb importban jelenhet meg.
Honnan lesz erre pénz?
A szakértő szerint a 6–7 milliárd euró nem azt jelenti, hogy a költségvetésnek egyik évről a másikra ugyanekkora új kiadást kellene vállalnia. Az 5 százalékos keret biztonsági célokra fordítható részébe olyan fejlesztések is bekerülhetnek, amelyekre Magyarországnak a NATO-vállalástól függetlenül is költenie kellene. A szűkebb értelemben vett katonai képességeket ugyanakkor továbbra is alapvetően az állami költségvetésből kell finanszírozni.
A költségvetés mellett új források is megjelentek: az Európai Unió SAFE-programja, az Európai Beruházási Bank védelmi célú finanszírozása és az alakuló Defence, Security and Resilience Bank (DSRB). Ezek hitelekkel és garanciákkal könnyíthetik a nagyobb beruházásokat, és magántőkét is bevonhatnak. Ahogy Antal Ferenc fogalmazott, „nem kizárólag az összeg nagysága számít. Az is, hogy milyen ütemben kell elkölteni, mire megy a pénz, és milyen finanszírozási szerkezetet lehet mögé tenni”.
Nem a tulajdonos zászlaja számít
Egy konkrét beszerzésnél nem elég megnézni, magyar vagy külföldi vállalat kapta-e a megrendelést. Egy 100 millió eurós vásárlásból le kell választani a külföldről érkező kész eszközök, alkatrészek és importált elemek értékét, majd meg kell nézni, mennyi munka történik ténylegesen itthon: hazai gyártás, mérnöki munka, szoftverfejlesztés, tesztelés, karbantartás, javítás. A beszállítói láncot is végig kell követni – egy magyar vállalat 10 millió eurós megrendelése sem jelent automatikusan ugyanennyi hazai hozzáadott értéket, ha az alkatrészek jelentős részét külföldről szerzi be.
„A tulajdonosi háttér önmagában nem mondja meg, mennyi gazdasági érték marad Magyarországon” – fogalmazott Antal Ferenc.
Egy külföldi tulajdonú vállalat is teremthet jelentős hazai hozzáadott értéket, ha itt foglalkoztat mérnököket, itt végez fejlesztéseket, magyar beszállítókkal dolgozik, és az eszközök karbantartását, javítását is itthon végzi.
A kkv-knak nem csak lehetőség, hanem kockázat is
Antal szerint legalább ilyen fontos, hogy a kis- és középvállalkozások közül minél többen meg tudjanak felelni a védelmi ipar szigorú technológiai és minőségi követelményeinek, és bekerüljenek a nagy nemzetközi gyártók beszállítói láncaiba. Európában már látszanak az átalakulás jelei: a Rheinmetall két németországi üzemét részlegesen átállította, Franciaországban pedig a Renault, a Valeo és a Forvia is bekapcsolódott védelmi programokba. A civil és a hadiipar közötti korábbi éles határ így fokozatosan elmosódhat.
Ez a magyar autóipari beszállítókat közvetlenül érinti, mert nagy nemzetközi vállalatok termelési láncaihoz kapcsolódnak. Ha ezek a cégek több védelmi vagy kettős felhasználású terméket gyártanak, a magyar partnereiknek is alkalmazkodniuk kell. „Ellenkező esetben nemcsak az új védelmi piacokból maradhatnak ki, hanem idővel a meglévő beszállítói pozícióik egy része is veszélybe kerülhet” – mondta a szakértő. Vagyis egyes esetekben a már megszerzett piac megtartása is múlhat a nyitáson.
Pénz van, kapacitás nincs
A gyors ütemű kiadásnövelésnek van egy másik korlátja is: hiába jelenik meg több pénz a piacon, ha nincs, aki megfelelő ütemben legyártsa az eszközöket. A kontinens számos országa egyszerre akar több lőszert, légvédelmi rendszert, drónt és más katonai eszközt vásárolni, miközben nagyrészt ugyanazokra a gyártókra támaszkodik. Az új kapacitások kiépítéséhez új gépek, képzett szakemberek és beszállítók kellenek, egyes területeken pedig hosszadalmas minősítési és tanúsítási folyamatokon is végig kell menni.
Egy vállalat nehezen épít fel drága új kapacitást egyetlen megrendelés kedvéért, ezért kulcskérdés, hogy a gyártók több évre előre lássák a keresletet. Magyarország ráadásul önmagában túl kicsi piac ahhoz, hogy minden új hadiipari kapacitást tartósan elegendő megrendeléssel lásson el – így az export megkerülhetetlen. Antal szerint nem az a kérdés, mit lehet technikailag itthon legyártani, hanem hogy mit lehet versenyképesen, hosszú távon fenntarthatóan előállítani: ilyen lehet a lőszergyártás, egyes járműalkatrészek, elektronikai megoldások vagy a dróntechnológia. A bonyolultabb fegyverrendszereknél gyakran többet érhet, ha egy magyar cég egy nemzetközi program magas hozzáadott értékű beszállítójává válik.
A karbantartásban és az utakban is pénz van
Egy katonai eszköz akár évtizedekig szolgálhat, ezalatt javítani, karbantartani és korszerűsíteni kell – ha ennek jelentős része Magyarországon történik, az hosszú évekre teremthet megrendeléseket. Hasonló lehetőség rejlik a vállalás tágabban értelmezett, 1,5 százalékos részében: egy katonai szállításra is alkalmas vasútvonal vagy megerősített híd békeidőben a civil gazdaságot szolgálja, ahogy az energia- és digitális hálózatok ellenállóbbá tétele sem kizárólag katonai érdek.
A rossz forgatókönyv az lenne, ha az ország 2035-ig egyre többet költene védelemre, miközben az ipari tudás és a versenyképes hazai kapacitások nem fejlődnének vele együtt – ekkor a kiadások jelentős része importban jelenne meg. De az sem automatikus siker, ha új gyárak épülnek: ha néhány évvel később nincs elegendő megrendelésük, nem épül köréjük beszállítói hálózat, és nem tudnak exportálni, akkor a gyár létrehozása önmagában keveset mond. „Egy gyárat nem a megnyitás napján érdemes gazdaságilag értékelni, hanem öt-tíz évvel később: van-e megrendelése, vannak-e beszállítói, tud-e exportálni” – fogalmazott Antal Ferenc.
A valódi elszámolás így 2035 körül jöhet el, három kérdés mentén: létrejöttek-e a szükséges katonai képességek, felépült-e mögöttük használható ipari tudás, és képesek-e az új kapacitások hosszú távon, megfelelő kihasználtsággal – akár exportpiacokon is – működni.
