2026. Július 15.

361.33 Ft

316.82 Ft

Támogatás
friss

Franciaország-Spanyolország: Mbappé eltűnt a pályáról, a spanyolok felőrölték a franciákat

10perc.hu

Kiemelt kategóriák

Belföld Gazdaság Külföld Kultúra Sport Tech Életmód Autó

További kategóriák

Szórakozás
Tech

Olvasási idő: 2 perc

Napvihar közelít, Magyarországon is látszódhat a sarki fény

Napvihar közelít, Magyarországon is látszódhat a sarki fény
A Magyar Tudományos Akadémia szerint július 3-án és 5-én érkező napviharok miatt Magyarországon is látható lehet a sarki fény.

Sorozatos napkitörésekből származó plazmafelhő éri el a Földet július 3-án és 5-én, a jelenség pedig hazánkban is sarki fényt eredményezhet – közölte a Magyar Tudományos Akadémia. A NASA június 30-án egy X-osztályú, vagyis a legerősebb kategóriába tartozó flert rögzített, amelyet tíz további, gyengébb, M-osztályú kitörés követett.

A szakértők szerint ezek nyomán legalább öt napvihar indult el a Föld irányába, ezek közül három nagy valószínűséggel sarki fényt is generál.

G2-es, akár G3-as vihar is jöhet

A Spaceweather.com előrejelzése alapján a következő napokban közepes, G2-es erősségű geomágneses viharra lehet számítani, amely akár G3-as fokozatú, erős viharrá is fokozódhat. Amennyiben ez megtörténik, a jelenség a közepes földrajzi szélességeken, így hazánk területén is feltűnhet az éjszakai égbolton.

Hogyan alakul ki a sarki fény

Geomágneses vihar olyankor alakul ki, amikor a napviharral érkező töltött részecskék elérik a Föld mágneses mezejét. Ha ezek bejutnak a bolygó felső légkörébe, összeütköznek az ott található oxigén- és nitrogénatomokkal, amelyek az ütközés hatására különböző színű fényt bocsátanak ki, így hozva létre a sarki fényt.

A mostani intenzív aktivitás forrása az AR 4479 jelű napfolt, amely a közelmúlt egyik legnagyobb megfigyelt ilyen képződménye. A Földnél többszörösen nagyobb kiterjedésű folt jelenleg éppen a bolygónk felé néző oldalon található.

Attól, hogy a napfolt aktivitása és a napviharok ereje mennyire tartós marad, függhet, hogy a következő éjszakákon egy vagy több alkalommal is esély nyílik a jelenség megfigyelésére hazánkból.

Tóth Hajni
2026. 07. 03.
Főkép forrása: Illusztráció

Forrás:

Címkék:

Tech

2026. július 14.

Megérkezett az iOS 27 nyilvános bétaverziója, itt a telepítés menete

Megérkezett az iOS 27 nyilvános bétaverziója, itt a telepítés menete
Apple
Mesterséges intelligencia
Technológia
AI
Elérhető az iOS 27 nyilvános bétaverziója, amellyel bárki kipróbálhatja az Apple ősszel érkező újdonságait – mutatjuk, hogyan telepíthető. Bővebben...
Ajánljuk még

Tech

2026. július 13.

8400 órányi felvételből tanult meg vigyázni a koraszülöttekre a mesterséges intelligencia

8400 órányi felvételből tanult meg vigyázni a koraszülöttekre a mesterséges intelligencia
Egészségügy
Mesterséges intelligencia
Egyetem
Technológia
Semmelweis Egyetem
A HUN-REN SZTAKI és a Semmelweis Egyetem kutatói AI-kamerás rendszert fejlesztettek, amely vezetékek és szenzorok nélkül figyeli a koraszülöttek mozgását. Bővebben...

Tech

2026. július 12.

A NASA szándékosan tüzet gyújtana a Holdon

A NASA szándékosan tüzet gyújtana a Holdon
Tudomány
NASA
Űrkutatás
Technológia
A NASA az Artemis-program biztonsága érdekében ellenőrzött körülmények között tüzet gyújtana a Holdon, hogy megvizsgálja a lángok ottani viselkedését. Bővebben...
Ajánljuk még

Tech

2026. július 10.

Áttörést ért el Kína az újrahasználható rakétáknál

Áttörést ért el Kína az újrahasználható rakétáknál
Egyesült Államok
Kína
Űrkutatás
Technológia
SpaceX
Kína pénteken sikeresen tesztelt egy rakétavisszanyerő rendszert, amelyben egy tengeri hálóval fogták fel a Hosszú Menetelés–10B első fokozatát. Ezzel már nem az Egyesült Államok az egyetlen nagyhatalom, amely képes rakétákat újrahasznosítani. Bővebben...

Tech

2026. július 9.

Pályára állt az első nukleáris meghajtásra képes kereskedelmi műhold

Pályára állt az első nukleáris meghajtásra képes kereskedelmi műhold
NASA
Űrkutatás
Atomerőmű
Technológia
SpaceX
Történelmi pillanat az űrkutatásban: elstartolt a világ első olyan műholdja, amely nukleáris energiával is működhet a jövőben. Bővebben...

Tech

2026. július 8.

Duplájára nőtt májusban a globális chipeladás

Duplájára nőtt májusban a globális chipeladás
Technológia
Gazdaság
A SIA adatai szerint a globális chipeladások májusban 104,1 százalékkal nőttek éves szinten, elérve a 120,6 milliárd dolláros értéket. Bővebben...

Tech

2026. július 7.

Rekordmeleg tengerfelszíni hőmérsékletet mért a Copernicus júniusban

Rekordmeleg tengerfelszíni hőmérsékletet mért a Copernicus júniusban
Időjárás
Tudomány
Technológia
Természet
A Copernicus mérései szerint 2026. június 21-én minden korábbi rekordot felülmúlt a globális tengerfelszíni hőmérséklet, erősödő El Niño jöhet. Bővebben...
Ajánljuk még

Tech

2026. július 6.

Kurtisz Krisztián: 15-20 millió európai munkahely szűnhet meg az AI miatt

Kurtisz Krisztián: 15-20 millió európai munkahely szűnhet meg az AI miatt
Kína
Mesterséges intelligencia
Munka
Technológia
AI
Kultúra
Kurtisz Krisztián, az UNIQA vezérigazgatója szerint 5-10 éven belül 15-20 millió európai munkahely szűnhet meg vagy alakulhat át az AI és a robotika miatt. Bővebben...

Tech

2026. július 6.

Új modell és kutatás magyarázza a magzati tudatosság kialakulását

Új modell és kutatás magyarázza a magzati tudatosság kialakulását
Egészségügy
Egyetem
Eredmények
Kutatás
Tudomány
Egy friss kutatás szerint a tudatosság gyökerei nem az agykéregben, hanem az agytörzsben rejlenek, és már a magzati fejlődés során aktiválódnak. Bővebben...

Tech

2026. július 5.

Veszélyes vizekre evezhet az Apple a memóriaválság miatt

Veszélyes vizekre evezhet az Apple a memóriaválság miatt
Egyesült Államok
Apple
Technológia
AI
Washington
Az Apple két, az amerikai kormány által kockázatosnak jelölt kínai céggel tárgyal memóriachipek beszerzéséről a globális válság miatt. Bővebben...

Tech

2026. július 5.

Perek helyett üzletet köt a zeneipar a mesterséges intelligenciával

Perek helyett üzletet köt a zeneipar a mesterséges intelligenciával
Zene
Film
USA
Mesterséges intelligencia
Technológia
A Universal, a Sony és a Warner megállapodást kötött egy MI-zenei startuppal, miközben az alkotók a hangjuk védelméért küzdenek. Bővebben...
Ajánljuk még

Tech

2026. július 3.

Az Amazon 396 műholddal veszi fel a versenyt a Starlinkkel

Az Amazon 396 műholddal veszi fel a versenyt a Starlinkkel
Egyesült Államok
Technológia
SpaceX
Az Amazon Leo 396 keringő műholddal rajtra kész, a cég 2026 közepére ígéri a kereskedelmi szolgáltatás indulását. Bővebben...

Tech

2026. július 2.

Magyar kutató is részt vett egy új vírus felfedezésében

Magyar kutató is részt vett egy új vírus felfedezésében
Tudomány
Állatvilág
Természet
Kultúra
Kambodzsában új denevérpoloska-fajt és egy addig ismeretlen coltivírust azonosítottak, a kutatásban magyar szakértő is részt vett. Bővebben...

Tech

2026. július 2.

Egy éve javítatlan az Apple e-mail-elrejtő funkciójának hibája

Egy éve javítatlan az Apple e-mail-elrejtő funkciójának hibája
Apple
iPhone
Technológia
Egy szakember szerint az Apple E-mail-cím elrejtése funkciója bárki által visszafejthető, a hibát a cég már több mint egy éve nem javította ki. Bővebben...

Tech

2026. július 1.

Négy új holdmissziót jelentett be a NASA, három cég osztozik megbízásokon

Négy új holdmissziót jelentett be a NASA, három cég osztozik megbízásokon
NASA
Űrkutatás
Technológia
Holdra Szállás
A NASA három magáncéggel, az Astrobotickal, a Firefly Aerospace-szel és az Intuitive Machinesszel négy 2028-as holdmissziót indít. Bővebben...
Ajánljuk még

Tech

2026. július 1.

Közel tízezer letiltott felhasználót old fel a Magyarország Kormánya Facebook-oldala

Facebook
A kormányzati kommunikáció szerint csaknem tízezer felhasználót tiltottak le korábban a Magyarország Kormánya Facebook-oldaláról, a tiltásokat feloldják. Bővebben...

Tech

2026. július 1.

Nem bírja a rohamot a Google, letekerték a Metának nyújtott MI-szolgáltatást

Nem bírja a rohamot a Google, letekerték a Metának nyújtott MI-szolgáltatást
Mesterséges intelligencia
Facebook
Google
Instagram
Technológia
A Google kapacitáshiány miatt kénytelen volt korlátozni a Meta hozzáférését a Gemini mesterséges intelligenciához, ami belső projekteket is lassít. Bővebben...

Tech

2026. június 30.

Azt hitték, elég betáplálni a tervrajzokat – Több száz veterán mérnököt fogadott vissza a Ford az AI kudarca után

Azt hitték, elég betáplálni a tervrajzokat – Több száz veterán mérnököt fogadott vissza a Ford az AI kudarca után
Autó
Mesterséges intelligencia
Munka
Technológia
AI
Csúfosan elszámolta magát a Ford vezetősége, amikor azt hitte, hogy a mesterséges intelligencia teljesen kiválthatja a tapasztalt humán munkaerőt. A vállalat több mint 300 veterán minőségellenőrt és mérnököt vett vissza, miután az automatizált rendszerek képtelenek voltak kiszűrni a komplex gyártási hibákat. Charles Poon alelnök elismerte: a technológia önmagában nem helyettesíti az évtizedes tapasztalatot. Bővebben...

Tech

2026. június 30.

Kozmikus ritkaság: „Vattacukor-bolygókat” fedezett fel a NASA űrtávcsöve

Kozmikus ritkaság: „Vattacukor-bolygókat” fedezett fel a NASA űrtávcsöve
Egyetem
Tudomány
NASA
Űrkutatás
Kultúra
Az Oxfordi Egyetem kutatócsoportja a NASA TESS műholdjának adatait elemezve rendkívül alacsony sűrűségű, úgynevezett „vattacukor-bolygókat” fedezett fel. A TOI-791 b és c méretüket tekintve vetekszenek a Jupiterrel, ám tömegük csupán töredéke a Naprendszer gázóriásának, ami alapjaiban írhatja át a bolygórendszerek fejlődéséről alkotott elméleteket. Bővebben...
Ajánljuk még

Tech

2026. június 29.

Vége a kéretlen videóknak? Az Instagramon hamarosan bárki átveheti az irányítást az algoritmusa felett

Vége a kéretlen videóknak? Az Instagramon hamarosan bárki átveheti az irányítást az algoritmusa felett
Instagram
Technológia
Közösségi média
Adam Mosseri, az Instagram vezetője új módszereket mutatott be, amelyekkel a felhasználók közvetlenül és egyszerűen alakíthatják a platform ajánlóalgoritmusát. A „Your Algorithm” nevű funkció elérését új mozdulatokkal és dedikált gombokkal tesztelik, ám a hazai közönségnek egyelőre várnia kell a bevezetésre. Bővebben...

Tech

2026. június 29.

A hőség miatt akadozhatnak a One Magyarország szolgáltatásai

Hőség
A hőség miatt hálózati túlterhelések és kimaradások léphetnek fel – figyelmeztet a One Magyarország, több szolgáltatás is akadozhat. Bővebben...

Tech

2026. június 29.

Az Apple is beléphet az okosgyűrűk piacára

Az Apple is beléphet az okosgyűrűk piacára
Apple
Egyes források szerint az Apple egy saját okosgyűrű fejlesztésén dolgozhat, de az új viselhető eszközről egyelőre kevés részlet ismert. Bővebben...

Tech

2026. június 27.

Egyre erősebb bizonyítékok látnak napvilágot, hogy egykor lehetett élet a Marson

Egyre erősebb bizonyítékok látnak napvilágot, hogy egykor lehetett élet a Marson
Tudomány
A NASA Perseverance marsjárója komplex szénmolekulákat azonosított két agyagkőmintában a Jezero-kráterből – ez az eddigi legerősebb bizonyíték a Mars egykori életének lehetőségére. Bővebben...
Ajánljuk még

Tech

2026. június 26.

Tanács Zoltán Kapu Tibort bízta meg a Magyar Űrügynökség átalakításával

Tanács Zoltán Kapu Tibort bízta meg a Magyar Űrügynökség átalakításával
Űrkutatás
Kapu Tibor
Tanács Zoltán tudományos miniszter Kapu Tibor kutató űrhajóst bízta meg a Magyar Űrügynökség vezetésével – hat hónapja van átszervezni a szervezetet és új űrstratégiát kidolgozni. Bővebben...

Tech

2026. június 25.

Magyar kutatók közreműködésével térképezett fel 60 millió csillagot a Euclid űrtávcső

Magyar kutatók közreműködésével térképezett fel 60 millió csillagot a Euclid űrtávcső
Magyarország
Tudomány
NASA
Űrkutatás
Európa
Az Európai Űrügynökség (ESA) Euclid űrtávcsöve – magyar csillagászok részvételével – minden eddiginél részletesebb felvételt készített a Tejútrendszer központi vidékéről, több mint 60 millió csillagot elkülönítve. A mindössze 26 óra alatt összeállított gigantikus mozaikkép kulcsfontosságú mérföldkő a távoli exobolygók kutatásában. Bővebben...

Tech

2026. június 24.

Újabb rejtélyes tárgyat dobott le az űrben Kína titkos űrrepülője, a „Mennyei Sárkány”

Újabb rejtélyes tárgyat dobott le az űrben Kína titkos űrrepülője, a „Mennyei Sárkány”
Egyesült Államok
USA
Kína
Űrkutatás
Technológia
SpaceX
Az amerikai LeoLabs űrvállalat és az Egyesült Államok Űrhadereje is megerősítette, hogy Kína szigorúan titkos, Senlung nevű önvezető űrrepülője egy újabb azonosítatlan objektumot állított Föld körüli pályára negyedik missziója során. Az eszköz funkciója teljesen ismeretlen, miközben az amerikai X–37B is a magasban köröz. Bővebben...

Tech

2026. június 23.

Megvan az AI-biztos menedék: ez a tudás védi meg a pénzügyi szakembereket a mesterséges intelligenciától

Megvan az AI-biztos menedék: ez a tudás védi meg a pénzügyi szakembereket a mesterséges intelligenciától
Mesterséges intelligencia
Munka
Technológia
AI
NKA
Bár a mesterséges intelligencia másodpercek alatt elemez jelentéseket és szűri ki a csalásokat, a pénzügyi szakembereket nem váltja ki teljesen. Nagy Attila Zoltán, a PTE KTK kutatója rávilágított, hogyan alakítja át az AI a bankszektort, milyen rejtett kockázatokkal jár, és miért pont a kezdő munkavállalóknak adja a legnagyobb lökést. Bővebben...
Ajánljuk még

Tech

2026. június 22.

Kerekét felemelve lépi át az akadályokat a NASA forradalmi, új Mars-járója

Kerekét felemelve lépi át az akadályokat a NASA forradalmi, új Mars-járója
Közlekedés
NASA
Űrkutatás
Technológia
A NASA bemutatta az Ernest nevű új generációs Mars-járó prototípusát, amelyet már élesben tesztelnek a Colorado-sivatagban. A forradalmi, négykerekű eszköz képes felemelni a kerekeit, így ahelyett, hogy megkerülné, egyszerűen átlépi a sziklákat. Bővebben...

Tech

2026. június 21.

Papír nélkül vizsgáztak a Semmelweis végzősei, egyre több egyetem áll át digitális rendszerre

Papír nélkül vizsgáztak a Semmelweis végzősei, egyre több egyetem áll át digitális rendszerre
Egyetem
Technológia
Semmelweis Egyetem
A Semmelweis Egyetemen 848 végzős hallgató már teljesen digitális rendszerben vizsgázott, a papíralapú számonkérés háttérbe szorul. Bővebben...

Tech

2026. június 20.

Ingyenes mobilinternetet kapnak a Yettel ügyfelei szombaton

A Yettel június 20-án minden ügyfele számára díjmentes és korlátlan mobilinternetet biztosít, külön aktiválás nélkül. Bővebben...