A kedden kezdődött özönvízszerű esőzés az ország nyugati részén fekvő Rajna-vidék-Pfalz és Észak-Rajna-Vesztfália tartomány több térségében katasztrófát okozott. Legalább 33 ember meghalt a németországi áradásokban a hatóságok csütörtöki, első összesítése szerint – írta meg a Bild.
A váratlanul és rendkívüli sebességgel keletkezett áradások elleni védekezésben a tűzoltóság és a katasztrófavédelmi szervezet (THW) mintegy 15 ezer emberrel vesz részt. A hadsereg (Bundeswehr) több mint háromszáz katonával és munkagépekkel segíti őket.
Különösen feszült a helyzet a Wupper folyó mentén, több települést ki kellett üríteni, és a régió egyik legnagyobb városa, Wuppertal egy része víz alá került. Rohamosan emelkedik a Rajna, a Mosel és több kisebb nyugat-németországi folyó vízszintje is.
A szövetségi meteorológiai szolgálat (DWD) előrejelzése szerint az időjárási helyzet várhatóan a hét végéig alig változik. Az ország nagy részén továbbra is számolni kell azzal, hogy rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék hullhat. A szolgálat pincék és utcák elöntésére, patakok és folyók magas vízállására, földcsuszamlásokra és helyenként villámcsapás okozta károkra figyelmeztette Észak-Rajna-Vesztfália, Rajna-vidék-Pfalz és Saar-vidék tartomány lakosságát.