A Quartz Alapkezelő bejelentése szerint jelentősen csökkent a Matolcsy Ádámhoz köthető kör befolyása az MBH Bankban, az MBH Jelzálogbankban és a Nap Nyrt.-ben – miközben új, vélhetően egymáshoz köthető szereplők bukkantak fel a vevői oldalon - elemezte a Telex.
A nyilvános tőzsdei bejelentések alapján jelentősen csökkent a Matolcsy Ádámhoz és Száraz Istvánhoz köthető Quartz Befektetési Alapkezelő befolyása több kiemelt tőzsdei társaságban is. Az MBH Bank esetében a Quartz a Magyar Takarék Holdingon keresztül korábban 40 millió szavazattal rendelkezett, ez most 24,2 millióra csökkent. Ez azt jelenti, hogy a befolyás a 20, majd a 15 százalékos küszöb alá esett, jelenleg 12,4 százalékos.
A részvényeket a bejelentések szerint a Citadel Alapkezelő két tulajdonosa vásárolta meg: Tajthy Attila Tamás magánszemélyként, valamint a Citadel Invest Zrt., mindketten 5,3 százalékos részesedéshez jutottak.
A helyzet ugyanakkor továbbra is áttételes és nehezen átlátható, mivel a Citadel vezetőiben – Tajthy Attilától Martzy Antalig – több, a takarékszövetkezeti integrációban és az MBH elődszervezeteiben szerepet játszó figura is feltűnik. A kapcsolati hálóban visszaköszön a Magyar Posta, a takarékbankos múlt és az egykori SZHISZ is.
Az MBH Bank jelenlegi tőzsdei értéke a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) adatai szerint közel 1883 milliárd forint, de tekintve a papír illikviditását, az elemzők gyakran 1000 milliárd forint körüli értékkel számolnak. Így egy-egy 5,3 százalékos tulajdonrész akár 50-60 milliárd forintot is érhet, ami felveti a kérdést: pontosan miből és milyen konstrukcióban finanszírozták ezt a tranzakciót.
Nem csak az MBH-csoport esetében történt változás. A Quartz Befektetési Alapkezelő két, hozzá köthető alapja – az Arezzo Magántőkealap és a Neofelis Értékpapír Alap – jelentős mennyiségű részvényt értékesített a Nap Nyrt.-ben. Bár a tranzakció pontos részletei nem nyilvánosak, a vevői oldalon két új név jelent meg: Rahimkulov Ruszlan és Gaál Tibor, akik egy napon, szinte azonos arányban – 15,13-15,13 százalékos tulajdonnal – jelentkeztek be a társaságban. Ez a szinkronitás arra utalhat, hogy a háttérben koordinált átrendeződés zajlik, és a befektetők nem állnak messze egymástól.
A változások azt jelezhetik, hogy a Matolcsy-körhöz kötődő vállalkozások – különösen a Pusztaszeri 59. szám alá bejegyzett cégek – elkezdték átcsoportosítani vagy visszaadni részesedéseiket a hazai tőzsdén is jelen lévő vállalatokban. Az viszont továbbra sem tisztázott, hogy ezek a lépések önkéntes eladások, háttéralkuk vagy más pénzügyi konstrukciók eredményei-e.
A Citadel Invest tulajdonosa a PLSC Ingatlankezelő Kft., amely korábban Martzy Antalhoz és Lásztity Dusánhoz volt köthető, jelenlegi tulajdonosi struktúrája azonban nem egyértelműen követhető ki a nyilvános adatbázisokból (forrás: Opten).
A szereplők jelentős része korábban kulcsszereplő volt az MNB-alapítványok, a takarékszövetkezeti integráció vagy az állami pénzintézetek környékén. A mostani mozgások ezért különösen érdekesek lehetnek abból a szempontból is, hogy a 2010-es években felépített pénzügyi érdekeltségi rendszer egyes elemei – úgy tűnik – átrendeződés alatt állnak.
Hogy ezek a változások tartós kivonulást, tulajdonosi cserét vagy egyszerűen csak portfólió-átalakítást jelentenek, az a következő hetek és hónapok további bejelentéseiből derülhet ki.