Péntek délelőtt három polgári utasszállító ellen érkezett bombafenyegetés, a gépeket a NATO riasztására a Magyar Honvédség vadászgépei biztosították a magyar légtérben. Ruszin-Szendi Romulusz Facebook-bejegyzése szerint a Gripenek éppen kiképzési repülést hajtottak végre, amikor rövid időn belül több feladatot is kaptak.
A fenyegetések miatt a NATO a legmagasabb fokozatú ALPHA SCRAMBLE riasztást rendelte el. A beszámoló alapján a légierő gépei egymás után három járathoz kaptak megbízást, és mindhárom esetben a magyar légtér elhagyásáig felügyelték a repülést.
Három járatot is végig kellett kísérniük a magyar légtéren
Az első riasztás 9:48-kor futott be egy Brüsszelből Szófiába tartó Airbus A321-es miatt. Ezt a gépet a vadászok Kaposvár térségétől kísérték a szerb határig. 10:33-kor újabb érintett járatról érkezett jelzés: egy Prágából Ciprusra repülő gépről. Hozzá csatlakozott egy harmadik, szintén Prágából induló, Bukarest felé tartó repülőgép. A két utóbbi járat 10:45 körül lépett ki az ország légteréből Románia irányába.
Miután az utasszállítók elhagyták a magyar légteret, a NATO mindkét irányban légi járőrözést rendelt el a határszakaszok közelében. Ruszin-Szendi Romulusz közlése szerint a honvédség gépei készen álltak a szükséges feladatok végrehajtására.
Fenyegetéshullám söpört végig Európán az elmúlt napokban
A pénteki esetek a napokban sorozatosan érkező hasonló fenyegetések után történtek. Csütörtökön több európai járatot is bombafenyegetés ért, ezért Írországból és a kontinens más pontjairól induló gépeket is tűzszerészeknek kellett átvizsgálniuk. A Hungarocontrol akkor megerősítette, hogy egy Magyarország fölött áthaladó járatról a célállomás hatóságai tájékoztatták, a fenyegetés azonban nem érintett hazai indulású vagy ide érkező gépet.
Ugyancsak csütörtökön derült ki, hogy hat olaszországi járat ügyében orosz ultranacionalisták nevében küldtek fenyegetéseket az olasz repülőtereknek.
Korábban a héten egy Londonból Szófiába tartó Wizz Air-járat bombafenyegetés miatt szakította meg útját Budapesten. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren történt leszállást akkor is a légierő gépei biztosították.