A Magyar Mobilitási és Autóklub (MMAK) azt javasolja, hogy a csak állva használható motoros mikromobilitási eszközökre a motoros rollerekkel egy időben vezessenek be szabályokat. Ezek közé tartoznak például az elektromos egy- és kétkerekűek, valamint az elektromos gördeszkák. A szervezet támogatja a rollerek szabályozására irányuló kormányzati szándékot, de néhány ponton kiegészítést javasol.
Magyar Péter miniszterelnök október 28-án jelentette be, hogy széles körű szakmai egyeztetés és több százezer ember véleményének meghallgatása után a kormány módosítja és szigorítja a KRESZ-t, hogy érdemben csökkenjen a rolleres balesetek száma. A javaslat szerint a motoros roller külön járműkategória lesz, és speciális szabályok vonatkoznak majd rá – írja az Infostart.
A sisakviselés kérdése vitatott
Az MMAK közleménye szerint a szabályoknak elsősorban a használók életkorára, a védőfelszerelésekre, a sebességkorlátozásra és az alkoholtilalomra kell kiterjedniük. A szervezet emlékeztetett, hogy korábban is azt kezdeményezte, hogy a rollerek szabályozása még az új KRESZ előtt megtörténjen. A tervezett módosítást előremutatónak tartja, de „vitára érdemesnek” nevezte azt a javaslatot, amely mentesítené a bérelhető elektromos rollerek használóit a sisakviselés alól. Szerintük a közlekedésbiztonság elsőbbséget élvez, ezért megfelelő felkészülési idő után indokolt lehet a sisakviselést általánosan kötelezővé tenni. Az MMAK szerint a rollerek és a mikromobilitási eszközök csak világos, következetes és ellenőrizhető szabályozással illeszthetők be biztonságosan a közlekedésbe.