Donald Tusk lengyel miniszterelnök hétfőn azt írta, hogy az alkotmánybíróság körüli válság az alaptörvény módosítása nélkül is megoldható, ha Karol Nawrocki államfő elismeri a szejm által megválasztott bírákat. Tusk azzal vádolta az elnököt, hogy „az erőszakos konfrontációt választotta”, ami szerinte „nagyon sokba kerülhet Lengyelországnak”. Az elnöki hivatal közben államcsínynek nevezte a pénteki eseményeket.
„A konfliktus megoldása egyszerű, és az alkotmány módosítása nélkül is megvalósítható. Az elnök elismeri a szejm [a lengyel parlament] által törvényesen megválasztott bírákat, mert így rendelkezik az alkotmány, ők pedig megkezdik a munkát az Alkotmánybíróságon” – írta Donald Tusk.
A kormányfő az X-en azt is hozzátette, hogy a demokratikus jogállam „nem engedhet az erőszaknak, függetlenül attól, hogy milyen hatalmas külső erők támogatják a PiS, a Konföderáció, Braun és Nawrocki támadását. És nem is fog meghátrálni”. Tusk már szombaton arról beszélt, hogy ellenzéki politikusok és aktivisták a demokrácia aláásására készülnek, ezért kizárta a kompromisszumot. Szerinte az előző kormány idején létrejött alkotmánybíróság nem tekinthető bíróságnak, az ellenzéki erőket pedig oroszbarátnak nevezte.
Péntek óta tart a válság
A konfliktus pénteken robbant ki, amikor Anna Korwin-Piotrowska, akit a parlament márciusban választott alkotmánybíróvá, de az államfő eddig nem nevezett ki, bejelentette, hogy ideiglenesen átveszi a testület irányítását. Egyúttal felfüggesztette Bogdan Swieczkowski elnököt és helyettesét, Bartlomiej Sochanskit. Nawrocki és az ellenzék vitatja a lépések jogszerűségét, és nem ismeri el Korwin-Piotrowskát alkotmánybíróként. Az alkotmánybíróság épületéhez nagy létszámú rendőri erőt vezényeltek ki – foglalta össze a Telex.
A 15 tagú testületbe a parlament március óta Korwin-Piotrowskán kívül hét új bírót választott. Közülük Nawrocki hármat beiktatott, a többiek eskütételéről viszont a megválasztásuk formai hiányosságaira hivatkozva még nem döntött. Az államfő szombaton az alkotmányos rend megsértésének és a testület erőszakos átvételének nevezte a történteket. Megszakította szenegáli útját, visszatért Varsóba, és rendkívüli egyeztetésre hívta a parlamenti pártokat. A kormánytól a rendőrök kivonását követelte, majd a rohamrendőrök kordonját megkerülve az alkotmánybíróság bejáratához ment, és az ott várakozó bírákon keresztül bejutott az épületbe.
Az elnöki hivatal szerint a kormánynak kell lépnie
Rafal Leskiewicz elnöki szóvivő hétfőn a Polsat Newsnak azt mondta, hogy Nawrocki továbbra is kész egyeztetni a fő kormánypárttal, a Tusk vezette Polgári Koalícióval. A megoldást azonban szerinte a kormánynak kell kezdeményeznie, mert az okozta a válságot. Az MTI beszámolója szerint Nawrocki szombati egyeztetésein felmerült az alkotmánybíróság összetételének teljes megújítása és népszavazás kiírása is.
„A konkrét kezdeményezésnek viszont attól az embertől kell elindulnia, aki mindezt elrontotta, vagyis Donald Tusktól és a kormányzóktól” – mondta Rafal Leskiewicz.
Zbigniew Bogucki, az elnöki hivatal vezetője hétfőn kijelentette, hogy Korwin-Piotrowska nem jogosult az alkotmánybíróság irányítására, a pénteki eseményeket pedig államcsínynek nevezte.