Karácsony Gergely főpolgármester Brüsszelben, a zöldpárti városvezetők konferenciáján adott interjút, ahol többek között az uniós forrásokról, a Budapest Pride jelentőségéről, Ukrajna csatlakozásáról és a Szőlő utcai gyermekotthon körüli botrányról is beszélt - írta az EuroNews.
Magyar gyermekvédelem
A főpolgármester először szólalt meg a Szőlő utcai gyermekotthon ügyében, amely hónapok óta a közélet egyik legnagyobb botránya. Az intézmény korábbi vezetője ellen prostitúció, korrupció és emberkereskedelem gyanúja miatt indult eljárás, a hatóságok tíz éve vizsgálják az ügyet.
Karácsony szerint a történet „nagyon rossz vitát” szült, amely inkább politikai hergelésről szól, mint valódi felelősségkeresésről.
„Egy nagyon rossz vita kezdett erről kialakulni. Ebben az ellenzék is nyilván olyan szempontból ludas, hogy benne van ebben a spirálban, am felhergeli a szavazókat a választás előtt. És mindenki azt a kérdést teszi fel, ki az a Zsolt bácsi, miközben nem tudjuk, hogy létezett-e egyáltalán.” – fogalmazott.
A főpolgármester hangsúlyozta: az ügy kivizsgálása elengedhetetlen, de a Szőlő utca csak a jéghegy csúcsa. „Ez az ügy olyan szempontból fontos, hogy ez a jéghegy csúcsa, és akkor tudjuk jól használni, ha a jéghegy egészéről is beszélünk. De a csúcs is kivizsgálásra szorul, nem lehetséges, hogy az ilyen egészen gyomorforgató bűncselekmények láthatatlanul maradnak. És kiprovokálják a politikai rágalmazásokat, amelyek a hitem szerint, vagy a reményeim szerint megalapozatlanok. De nem az a vita, hogy ki volt Zsolt bácsi. Az a vita, hogy hogyan működik a magyar állam, és képes-e ellátni a legalapvetőbb feladatait a gyermekvédelem területén.”
Szégyenteljesnek tartja a kormány ukránellenes kampányát
Karácsony Gergely szerint Magyarország nemzeti érdeke lenne Ukrajna uniós csatlakozásának támogatása. Úgy véli, a kormánypropaganda azért fordult Ukrajna ellen, mert elfogytak az ellenségképek.
„A kárpátaljai magyarság egyöntetűen kéri, hogy a magyar kormány támogassa Ukrajna európai uniós tagságát. Ez óriási lehetőség az európai gazdaságnak, mert egy olyan tagállammal tudna bővülni az unió, amely nagy piacot és nagy erőforrásokat jelent. De sajnos nem tartunk még itt. ” – mondta.
Pride, jogállamiság és uniós pénzek
A főpolgármester szerint a Budapest Pride azt bizonyította, hogy a magyar társadalomban erős az elkötelezettség az emberi jogok iránt. Úgy vélte, az Európai Bizottság politikai okokból késlekedik fellépni a Pride betiltását lehetővé tevő magyar törvény ellen.
Az uniós forrásokkal kapcsolatban elmondta: bár a főváros 300 milliárd forintra lenne jogosult, eddig csupán két projektre – egy biciklisztrádára és a CAF-villamosok beszerzésére – kötöttek szerződést, összesen 56 milliárd forint értékben.
Zöld politika: otthonosság és közösségépítés
Karácsony a konferencián arról is beszélt, hogy a zöld városvezetés célja olyan közösségek létrehozása, ahol az emberek szorongásai oldódnak, és biztonságos, élhető településeket tudnak építeni.
„Egy nagyon egyszerű dolgot kínálok a budapestieknek. Legyen jobb a levegő, lehessen sétálni, legyen árnyék. Amiket a zöldek képviselnek, az nem valamifajta elvont ideákat jelent, hanem hanem egyszerűen a jó élet lehetőségét a városainkban.” – fogalmazott.