Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója és országgyűlési képviselő szombati Facebook-posztjában nyilvánosan állt ki Pityinger László, vagyis Dopeman mellett. A bejegyzés lényege, hogy Menczer szerint Dopeman még a korábbi megosztó kijelentései ellenére is vállalhatóbb személyiség, mint Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
„Dopeman minden körülmények között vállalhatóbb, mint Magyar Péter” – írta Menczer, aki hozzátette: noha nem ért egyet mindenben Dopemannel, jelenleg „a jó ügyért harcol”, ellentétben Magyar Péterrel, akit erkölcsi nullának nevezett.
A posztban személyes vádakat is megfogalmazott: szerinte Magyar Péter elől a felesége „fizikai és lelki terror miatt” menekült el, míg Dopeman nem támadta sem a feleségét, sem a gyermekeit.
A Digitális Polgári Körök és a Dopeman-vita
Dopeman azután került ismét a politikai diskurzus középpontjába, hogy csatlakozott a Digitális Polgári Körökhöz (DPK) – ez az a kezdeményezés, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök jelentett be Tusnádfürdőn a 2025-ös beszédében. Dopeman a szerveződés első hivatalos tagjai közé tartozik.
A lépést követően kormánypárti politikusok sorra nyilatkoztak pozitívan a rapper belépéséről, ám a döntés nem maradt visszhang nélkül: az újságírók a csütörtöki kormányinfón szembesítették Gulyás Gergelyt, a Miniszterelnökséget vezető minisztert, valamint Vitályos Eszter kormányszóvivőt Dopeman korábbi dalszövegeivel.
A kérdéses szövegekben a rapper nők elleni erőszakról, kiskorúak bántalmazásáról és egyéb súlyos tartalmakrólrappel – ezek egy része évek óta elérhető a YouTube-on és más platformokon.
Vitályos Eszter úgy reagált: nem ismeri részletesen Dopeman munkásságát, míg Gulyás Gergely szintén azt mondta, nem tudja, pontosan milyen dalszövegekről van szó.
Éleződő politikai kontraszt
A Menczer–Magyar–Dopeman-háromszög újabb példája annak, hogy a politikai közbeszéd egyre gyakrabban személyeskedő és kulturális szinten zajlik. Dopeman DPK-tagsága, valamint múltbeli megnyilvánulásai kényelmetlen kérdéseket vetnek fel a kormányzat számára is, különösen akkor, amikor erkölcsi alapokon próbálják megítélni az ellenzék szereplőit.