Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke Facebook-oldalán reagált Orbán Viktor péntek reggeli rádiós megszólalására, amelyben a miniszterelnök élesen bírálta a „brüsszeli bürokratákat” és a „budai úrigyerekeket”, valamint Brüsszelt okolta Ukrajna uniós csatlakozásának támogatásáért. A kormányfő szerint a tiszások és az Európai Unió valójában egy követ fújnak.
Magyar Péter azonban szigorúan visszautasította a kormányfő állításait, és hangsúlyozta, hogy
„egészen szánalmas, ahogy Orbán budai úrigyerekezik a propagandarádiójában, majd úgy tesz mintha ők akár csak egy fűszálat is keresztbe tettek volna 15 év alatt az aszály okozta károk megelőzéséért.”
Az ellenzéki politikus hozzátette:
„Ellentétben a felcsúti maffiafőnökkel, én dolgoztam agrárcég élén, dolgoztam kertészetben, és napi szinten szembesültem a tönkretett vízügy, valamint a mezőgazdasági fejlesztéseket kísérő szakmai dilettantizmus és korrupció okozta károkkal. Orbánék 15 éve ígérgetnek, de semmit nem tettek a vízgazdálkodás fejlesztéséért. Ha tehetik, az uniós fejlesztési pénzek mellett a vizet is ellopják az oligarcháik.”
Magyar Péter szerint a magyar vízgazdálkodás és az uniós fejlesztési források nagy részét a jelenlegi kormány „tönkretette és ellopta”. Hangsúlyozta, hogy az agráriumot 2022-ben sújtó „évszázad aszálya” után sem történt érdemi előrelépés, az öntöző csatornák jelentős része elhanyagolt állapotban van.
A pártvezető bírálta továbbá a kormányzatot amiatt is, hogy
„most még azt is hazudozzák, hogy a Tisza elvenné a gazdáktól a vizet”, miközben szerinte
„az Orbán-kormány épp a helyi vízbázisokat játssza ki magáncégeknek, ami tényleg megfizethetetlenné tenné a gazdák számára a vizet”.
Magyar Péter egyben világossá tette, hogy nem támogatja az ukrán gyorsított EU-csatlakozást, hozzátéve, hogy ezt a témát mások is bírálták, például a dán EU-miniszter, aki az ukrán uniós belépés támogatására törekszik, miközben a magyar kormány politikája ezzel ellentétes.
<iframe src="https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fpeter.magyar.102%2Fposts%2Fpfbid02MwTeiUwcXxLidfQcQ96v7dvJbqzZBnLrJ8d4vdcxuKihK4M7krzef9RkmmMdETW3l&show_text=true&width=500" width="500" height="731" style="border:none;overflow:hidden" scrolling="no" frameborder="0" allowfullscreen="true" allow="autoplay; clipboard-write; encrypted-media; picture-in-picture; web-share"></iframe>