Március 1-től ismét szünetelhet a mezőtúri kórház szülészeti osztálya, mivel két szakorvos is nyugdíjba vonul – erről Szűcs Dániel polgármester számolt be egy Facebook-videóban.
A városvezető hangsúlyozta, hogy egyelőre hivatalos tájékoztatást még nem kaptak a kórház vezetésétől, azonban jelenlegi információi szerint a szülészet kivételével a járóbeteg-ellátás továbbra is zavartalanul működni fog.
A polgármester szerint a helyzet rendkívül sajnálatos, azonban biztosította a mezőtúri kismamákat arról, hogy az ultrahang és a terhesgondozás továbbra is elérhető marad a városban.
„A szülészetet leszámítva a járóbeteg-ellátás ebben az időszakban is működni fog. Tehát az ultrahang és a terhesgondozás a továbbiakban is biztosított lesz a mezőtúri kismamák részére.”
Lépéseket tesznek az orvoshiány megoldására
Szűcs Dániel elmondta, hogy az önkormányzat és Herczeg Zsolt országgyűlési képviselő közösen dolgozik azon, hogy szakorvosokat tudjanak Mezőtúrra hozni, de ennek megvalósítása időt és türelmet igényel. „Herczeg Zsolt országgyűlési képviselő úrral közösen és nyilván a kórház vezetésével a háttérben, ahogy azt a korábbiakban már elmondtuk, továbbra is dolgozunk azon, hogy Mezőtúrra szakorvosokat tudjunk hozni.”
A polgármester biztosította a lakosságot, hogy amint pontosabb információk állnak rendelkezésére, újabb tájékoztatást fog adni. „Ez semmiképpen nem egy jó hír, azonban szeretném a türelmüket és megértésüket kérni mindaddig, amíg hivatalos tájékoztatást nem kapunk a kórház vezetője részéről.”
A mezőtúri szülészet korábban is szünetelt már, így a város számára nem ismeretlen a probléma. A kérdés most az, hogy sikerül-e megfelelő számú szakorvost találni ahhoz, hogy az osztály működése hosszú távon fenntartható legyen.