363.90 Ft

325.93 Ft

Támogatás
friss

Fegyveres nyitott tüzet Krakkó főterén, a rendőrség tájékoztatása szerint öten meghaltak

10perc.hu

Kiemelt kategóriák

Belföld Gazdaság Külföld Kultúra Sport Tech Életmód Autó

További kategóriák

Szórakozás
Belföld

Olvasási idő: 3 perc

Sulyok Tamás: Sose tekintsünk egymásra, a másik magyarra ellenségként

Sulyok Tamás: Sose tekintsünk egymásra, a másik magyarra ellenségként
Egy egészségesebb és békésebb nemzet – talán lehetne ez a közös célunk 2025-re - mondta karácsonyi beszédében a köztársasági elnök. 

Hirdetés

Szilveszter helyett december 26-án mondott ünnepi beszédet Sulyok Tamás köztársasági elnök, aki a közösségeink, valamint a külső béke melletti belső, nemzeti béke fontosságáról szólt.

A köztársasági elnök csütörtök este, az állami média csatornáin elhangzott karácsonyi beszédében hangsúlyozta, hogy a közösségek ereje határozza meg a nemzet sikerét. Példaértékűnek nevezte a magyarok béke melletti kiállását, és egy egészségesebb, békésebb nemzetet kívánt 2025-re.

Az államfő beszédében kiemelte, hogy bár hagyományosan az év elején szokás üzenni a nemzetnek, ő ezúttal a karácsony meghitt hangulatában kívánt szólni az emberekhez. Úgy fogalmazott, hogy karácsonykor azok is közösséget keresnek, akik év közben kevésbé nyitottak erre.

Sulyok Tamás hangsúlyozta, hogy a nemzet is egyfajta közösségi egység, amely generációkon átívelve formálja a jövőt. „Mi, magyarok egyenként úgy kapcsolódunk egymáshoz, hogy közben egy vagy több közösség részei is vagyunk, amelyekben elkísérjük egymást a születéstől a halálig” – mondta.

Beszédében felhívta a figyelmet a közösségek meggyengülésének veszélyeire. Kiemelte, hogy napjaink kihívásai – akár gazdasági nehézségek, akár a technológia adta kényelmi lehetőségek – gyengíthetik az emberi kapcsolatokat. „Ma már az ember meg tudja találni annak is az előfeltételeit, hogy ne legyen szüksége másokra, hogy ne kelljen a másikra számítania. De vajon akkor őrá lehet-e?” – tette fel a kérdést.

A köztársasági elnök szólt a háborús konfliktusok okozta biztonsági fenyegetettségről is. Rámutatott, hogy a béke érdekében csak közösen és egységben léphetünk fel. Kiemelte a kárpátaljai magyar közösségeket, amelyeknek már a harmadik karácsonyukat kell békétlenségben tölteniük. Bár Magyarország a globális folyamatokban csak saját súlyának megfelelő tényező lehet, mégis fontos, hogy példát mutasson a béke iránti elkötelezettségben – mondta.

„Ha már a külső békét hirdetjük, akkor nemzetünk belső békéjére is figyelemmel kell lennünk, nem engedhetjük, hogy bármilyen érdekből is megosszanak vagy kijátsszanak minket egymás ellen. Sose tekintsünk egymásra, a másik magyarra ellenségként” – fogalmazott az elnök, aki szerint 2025-re egy egészségesebb és békésebb nemzet elérése lehet a cél.

Sulyok Tamás hangsúlyozta, hogy a sikeres nemzet alapját az összetartó közösségek adják. „Összetartozásunk aktív nemzeti közösséget feltételez, nem egymás melletti létezést, hanem együttélést, és ennek minden közöttünk levő különbség ellenére is érvényesülnie kell” – mondta.

Bár a magyarok történelmük során hősies, szabadságszerető, kreatív és találékony népként mutatkoztak meg, az államfő szerint a sikerek csak közösségi összefogással érhetők el. „Minden küzdelem és fáradság csak a másikkal való relációban érvényes” – jegyezte meg.

Sulyok Tamás József Attila szavait idézve zárta gondolatait: „hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat.”

Kiemelte, hogy a Magyarország előtt álló kihívások és próbatételek megkövetelik az összetartás újraélesztését. Ez nem függ sem generációs, sem politikai, sem gazdasági különbségektől. „Ha szorosan tartjuk a másikat, ő is megtart minket”, és akkor jobban haladunk, nagyszerűbb dolgokra lehetünk képesek, szebb életet élhetünk” – zárta ünnepi beszédét a köztársasági elnök.

Belföld

2026. november 7.

Lippai Balázs-ösztöndíj: november 15-ig pályázhatnak a hátrányos helyzetű hallgatók

A Honvédelmi Minisztérium havi 35 ezer forintot ad egy félévre első diplomás, hátrányos helyzetű hallgatóknak. Postán november 15-ig lehet jelentkezni. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2026. november 7.

Szombat éjszakára leáll a jegyvásárlás a BudapestGO-ban

Budapest
Közlekedés
BKK
Szombat 23 órától vasárnap 8 óráig karbantartás miatt nem lehet jegyet és bérletet venni a BudapestGO-ban. A digitális bérletek bemutathatók maradnak. Bővebben...

Belföld

2026. november 7.

A magánklinikák vezetői szerint túl sok szolgáltató működik a hazai piacon

A magánklinikák vezetői szerint túl sok szolgáltató működik a hazai piacon
Magyarország
Egészségügy
Hegedűs Zsolt
Lassul a magánklinikák növekedése, a szektor vezetői szerint pedig a szétaprózódott piacon elkerülhetetlenné válhat az összevonás. Új hatóság is jöhet. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2026. november 6.

Bérlakás, vasút, kórház: ezekről tárgyalt Magyar Péter az Európai Beruházási Bank elnökével

Bérlakás, vasút, kórház: ezekről tárgyalt Magyar Péter az Európai Beruházási Bank elnökével
Magyar Péter
Tisza Párt
Orbán Anita
Kapitány István
A miniszterelnök az Európai Beruházási Bank elnökével beruházások finanszírozásáról egyeztetett, jövő héten pedig Berlinben tárgyal Friedrich Merzcel. Bővebben...

Hirdetés

Belföld

2026. november 6.

Összehívták hétfőre a Nemzetbiztonsági Bizottságot az ügynökakták és a Lezsák-ügy miatt

Összehívták hétfőre a Nemzetbiztonsági Bizottságot az ügynökakták és a Lezsák-ügy miatt
Magyar Péter
Fidesz
Tarr Zoltán
KDNP
Ügynökakták
Az ÁBTL vezetőinek is meg kell jelenniük az Apáti István által összehívott ülésen, miután Lezsák Sándor és további 163 megfigyelt neve tévesen került fel a nyitottaktak.hu oldalra. Bővebben...

Belföld

2026. november 6.

Felszámolják az Update Market Kereskedőház Zrt.-t, bezárt az utolsó Update-bolt is

Felszámolják az Update Market Kereskedőház Zrt.-t, bezárt az utolsó Update-bolt is
NAV
Jogerősen elrendelte a Szekszárdi Törvényszék a Schobert Norbi által alapított Update Market Kereskedőház Zrt. felszámolását, a hálózat utolsó boltja is bezárt. Bővebben...

Belföld

2026. november 6.

Szabó Máté a vizsgálóbizottság előtt: a bicskei bántalmazás már 2012-ben ismert volt

Novák Katalin
Ügyészség
Tisza Párt
Nyomozás
A volt ombudsman szerint hivatala már 2012-ben feltárta a bicskei visszaéléseket, jelentését akkor Balog Zoltánnak és Polt Péternek is elküldte. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2026. november 6.

Magyar Gripenek kísértek három bombafenyegetést kapott utasszállítót is péntek délelőtt

Magyar Gripenek kísértek három bombafenyegetést kapott utasszállítót is péntek délelőtt
NATO
Wizz Air
Repülő
Riasztás
Ruszin-Szendi Romulusz
Péntek délelőtt három polgári járat kapott bombafenyegetést, a NATO legmagasabb szintű riasztására a kiképzésen lévő magyar Gripenek biztosították az utasszállítókat. Bővebben...

Belföld

2026. november 6.

Orbán Balázs igazi hazafiaknak nevezte a Mussolinit is éltető fradistákat

Orbán Balázs igazi hazafiaknak nevezte a Mussolinit is éltető fradistákat
Orbán Balázs
Európa
A fideszes politikus méltóságteljesnek látta a milánói dóm előtt gyülekező fradistákat, akik egy megjelent videó szerint Mussolinit is éltették a szurkolás mellett. Bővebben...

Hirdetés

Belföld

2026. november 6.

A V4 elnökei támogatják Ukrajnát és az EU-bővítést

A V4 elnökei támogatják Ukrajnát és az EU-bővítést
Ukrajna
Köztársasági elnök
Európai Bizottság
V4
Baka András
A V4 államfői a szlovákiai Trencsénben közös nyilatkozatban támogatták Ukrajnát és az érdemeken alapuló EU-bővítést. A csúcson először vett részt Von der Leyen. Bővebben...

Belföld

2026. november 6.

Magyar Péter reagált a Fidesznek a Lezsák-ügy miatti bírálatokért

Magyar Péter reagált a Fidesznek a Lezsák-ügy miatti bírálatokért
Magyar Péter
Fidesz
Tisza Párt
Ügynökakták
A miniszterelnök szerint a Fidesz évekig közpénzből folytatott lejáratókampányokat, most mégis az ügynökadatbázis hibáját kéri számon a kormányon. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2026. november 6.

Új bértábla jöhet az egészségügyi szakdolgozóknak, az ápolók járhatnak a legjobban

Új bértábla jöhet az egészségügyi szakdolgozóknak, az ápolók járhatnak a legjobban
Egészségügy
A Válasz Online értesülése szerint 90 rubrikás új bértáblát kaphatnak az egészségügyi szakdolgozók, az emelés mértéke dolgozónként jelentősen eltérhet. Bővebben...

Belföld

2026. november 6.

Rogán Antalt is beidézte a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság

Rogán Antalt is beidézte a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság
Országgyűlés
Fidesz
Rogán Antal
Az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró bizottsága egyhangúlag döntött Rogán Antal, Völner Pál és Schadl György meghallgatásáról. Bővebben...

Belföld

2026. november 6.

Megerősítette a HM: Drónvédelmi rendszert telepítettek a Karmelitához az Orbán-kormány alatt

Megerősítette a HM: Drónvédelmi rendszert telepítettek a Karmelitához az Orbán-kormány alatt
Orbán Viktor
Magyar Péter
Karmelita
A Honvédelmi Minisztérium elismerte, hogy drónvédelmi rendszer épült a Karmelitánál. A szerződést titkosították, a rendszer jelenlegi működéséről nem adtak választ. Bővebben...

Hirdetés

Belföld

2026. november 6.

Pócs János reagált: fellebbez a parlamenti kitiltása ellen

Pócs János reagált: fellebbez a parlamenti kitiltása ellen
Magyar Péter
Országgyűlés
Fidesz
Forsthoffer Ágnes
Forsthoffer Ágnes házelnök három ülésnapra kitiltotta a parlamentből Pócs Jánost egy lekésett szavazás miatt. A fideszes képviselő fellebbezést jelentett be. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2026. november 6.

Az autóklub szerint az elektromos gördeszkákra is vonatkozniuk kellene a rollerszabályoknak

Miniszterelnök
Magyar Péter
Közlekedés
KRESZ
Biztonság
A Magyar Mobilitási és Autóklub szerint a szabályoknak az életkorra, a védőfelszerelésre, a sebességre és az alkoholtilalomra is ki kell terjednie. Bővebben...

Belföld

2026. november 5.

A Médiatanács a reklámadó törlését kéri az adótörvény-javaslatból

Magyar Péter
Országgyűlés
Adó
Tisza Párt
TV2
A testület szerint hatásvizsgálat nélkül készült a jövőre tervezett 3,75 százalékos adó, amelyet végül a hazai hirdetők fizetnének meg. Bővebben...

Belföld

2026. november 5.

December 1-jétől kivonhatják a forgalomból a zöld rendszámos plug-in hibrideket- Több mint 25 ezer autóst érint

December 1-jétől kivonhatják a forgalomból a zöld rendszámos plug-in hibrideket- Több mint 25 ezer autóst érint
Elektromos autó
Autó
Autópálya
Adó
Ügyfélkapu
A határidő után közúti ellenőrzéskor bevonják a rendszámot és a forgalmit. Az átrendszámozás 11 475, a karakterazonos csere 16 605 forintba kerül. Bővebben...

Belföld

2026. november 5.

Január elsejétől új irányítót kap a magyar légiforgalom

Január elsejétől új irányítót kap a magyar légiforgalom
Magyarország
Repülőtér
Közlekedés
Vitézy Dávid
Repülő
Vitézy Dávid szerint a több mint húszéves légiközlekedési tapasztalattal rendelkező szakember korábban is töltött be vezetői posztot a társaságnál. Bővebben...

Hirdetés

Ajánljuk még

Belföld

2026. november 5.

Orbán Viktor szerint Merkely Béla távozása nem tisztítótűz, hanem hatalmas veszteség

Orbán Viktor szerint Merkely Béla távozása nem tisztítótűz, hanem hatalmas veszteség
Egészségügy
Orbán Viktor
Magyar Péter
Tisza Párt
Semmelweis Egyetem
A Semmelweis Egyetem rektora január 1-jével távozik. Magyar Péter szerint halad a tisztítótűz, Orbán Viktor szerint elüldözték a professzort. Bővebben...

Belföld

2026. november 5.

Szikora János úgy gondolja, hogy elvett jogosítványa miatt akarták beszervezni

Színház
Ügynökakták
A rendező a Kossuth Rádióban azt mondta, szerdán tudta meg, hogy szerepel az állambiztonsági nyilvántartásban, de szerinte nem írt alá és nem is jelentett soha. Bővebben...

Belföld

2026. november 5.

Medveczky Ilona az ügynökaktákról: aláírás nélkül nem utazhatott volna a forgatásra

Medveczky Ilona az ügynökaktákról: aláírás nélkül nem utazhatott volna a forgatásra
Film
Tarr Zoltán
Ügynökakták
A színésznő-táncművész az ATV-nek azt mondta, Az oroszlán ugrani készül forgatására csak egy aláírás után utazhatott ki, ezért szerepel a neve az aktákban. Bővebben...

Belföld

2026. november 5.

Forgalommal szemben menekült a rendőrök elől egy sofőr az M0-s autóúton

Rendőrség
M0
Dányon akarták megállítani a biztosítás nélküli autót, a sofőr elhajtott, majd az M0-n szemben haladt a forgalommal és a szalagkorlátnak csapódott. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2026. november 5.

Magyar Péter előrelépésnek tekinti Merkely lemondását a Semmelweis Egyetem éléről

Magyar Péter előrelépésnek tekinti Merkely lemondását a Semmelweis Egyetem éléről
Magyar Péter
Semmelweis Egyetem
Nyomozás
Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon reagált a hírre, hogy bizalmi nehézségekre hivatkozva az év végén távozik Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. Bővebben...

Hirdetés

Belföld

2026. november 5.

Magyar Péter bocsánatot kért: tévesen került Lezsák Sándor neve az ügynökaktákba

Magyar Péter bocsánatot kért: tévesen került Lezsák Sándor neve az ügynökaktákba
Magyar Péter
Facebook
Ügynökakták
A levéltár szerint informatikai hiba miatt szerepelt Lezsák Sándor a hálózati személyek között, ezért a miniszterelnök és az ÁBTL is elnézést kért tőle. Bővebben...

Belföld

2026. november 5.

Matolcsy letartóztatásban marad, elbuktak a védői fellebbezések

Matolcsy letartóztatásban marad, elbuktak a védői fellebbezések
MNB
Jegybank
Nyomozás
Matolcsy György
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta a volt jegybankelnök és két társa letartóztatását, főként a bizonyítás befolyásolásának veszélyére hivatkozva. Bővebben...

Belföld

2026. november 5.

Tévesen szerepelt hálózati személyként Lezsák Sándor neve az adatbázisban

Tévesen szerepelt hálózati személyként Lezsák Sándor neve az adatbázisban
Magyarország
Fidesz
Ügynökakták
A levéltár szerint a volt MDF-alapító neve megfigyeltként szerepel a mágnesszalagokon, az adatbázis érintett részét felülvizsgálják. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2026. november 5.

Windisch László fellebbezést nyújtott be az Integritás Hatóság elnökének eltávolításával kapcsolatban

Magyar Péter
Köztársasági elnök
Fidesz
Bíróság
Integritás Hatóság
Az ÁSZ elnöke az ítélőtáblán vitatja a végzést, amely októberben megszüntette Biró Ferenc Pál hivatalvesztését célzó eljárást. Bővebben...

Belföld

2026. november 5.

Átalakulhat a rendőrség és a tűzoltóság működése

Átalakulhat a rendőrség és a tűzoltóság működése
Rendőrség
Országgyűlés
Bíróság
Riasztás
Pósfai Gábor
Pósfai Gábor belügyminiszter szerint a tervezet a túlszolgálat, a szabadság és a tűzoltóság szervezetének szabályait is módosítaná. Bővebben...

Hirdetés

Belföld

2026. november 5.

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Kúria falfirkáról szóló jogegységi határozatát

Fidesz
Momentum
Jobbik
Alkotmánybíróság
MSZP
Az Alkotmánybíróság szerint a bíróságoknak vizsgálniuk kell, hogy egy felirat a véleménynyilvánítás védett körébe tartozik-e, a Kúria ezt kizárta. Bővebben...