Mai névnap:

Már ötödik napja folyik az öldöklés Szíriában

10perc.hu/FG
3 hónapja
Kiemelt kép: France24

Elhúzódó harcok, közel száz halott az Iszlám Állam katonai akciójának következtében, és Hasakahban már tankokat is bevetettek a dzsihadista támadók ellen.

Már ötödik napja folynak elkeseredett harcok az északkelet-szíriai Hasakahban és környékén a kurd biztonsági erők, illetve az Iszlám Állam fegyveresei között, miután a dzsihadisták csütörtök este lerohanták a város hírhedt börtönét, a Ghwayrant fogva tartott társaik kiszabadítása érdekében.

Az Iszlám Állam (ISIS) egyik legjelentősebb akciója a mostani 2019 márciusa, az amerikai vezetésű koalíciós erőktől elszenvedett veresége, a Kalifátus megszűnése óta. A szélsőséges iszlamisták a kurd fegyveres erők által őrzött, mintegy 3500 bebörtönzött társuk, köztük számos vezető dzsihadista kiszabadítása érdekében támadtak a börtönre.

Az akció sikeresnek bizonyult, több száz fogvatartott jutott ki a fogdából. A kurd biztonsági erők amerikai katonai támogatással – tankok, páncélozott katonai járművek, Apache harci helikopter(ek) bevetésével – vették fel a harcot a börtön környékén, a városban, illetve annak szomszédságában a támadókkal.

A támadók további fegyvereket is zsákmányoltak a börtön lerohanásakor, majd kiszabadított társaikkal a város házaiban kerestek menedéket üldözőik elől, élő pajzsként használva civileket.


A csata civil exodust váltott ki Hasakahban, sok család hanyatt-homlok menekül a városból a kemény téli hidegben    Fotó: MTI/AP/Felipe Dana


Az immár ötödik napja tartó harcok során az amerikai légi támogatást is élvező kurd biztonsági erők (Syrian Democratic Forces, SDF) bekerítették a börtön épületét, s jelenleg azért küzdenek, hogy teljes ellenőrzésük alá vonják azt és annak környékét. Hírügynökségi jelentések szerint több tucat dzsihadista áll még harcban a kurd rendfenntartókkal a városban és környékén.

A kurd fegyveresek minden lakást átvizsgálnak a börtön környékén iszlamisták után kutatva, miközben a levegőben a koalíciós erők helikopterei köröznek – az AFP hírügynökség helyszíni tudósítója jelentése szerint.

A csata civil exodust váltott ki Hasakahban, sok család hanyatt-homlok menekül a városból a kemény téli hidegben. Ezrek hagyták hátra otthonaikat környékbeli településekre menekülve, ahol rokonaik élnek – mondta el Sheikhmous Ahmed, a helyi kurd adminisztráció vezetője az AFP-nek.

Az Iszlám Állam hírügynöksége, az Amaq videót tett közzé az interneten, mely azokat a pillanatokat rögzítette, amikor az iszlamista fegyveresek behatoltak a Ghwayran börtön épületébe. A videó mellé egy nyilatkozatot is kiadtak, melyben közlik, hogy társaik kiszabadítása volt az akció célja.


A jelenleg mintegy 10 ezer fegyveressel rendelkező szélsőségesek megduplázhatnák harci erejüket egykori harcostársaik kiszabadítása révén    Fotó: sputniknews.com


A hétvégi akciók jelzik, az Iszlám Állam egyre erősebb a térségben. Az egyelőre nem világos, hogy a szíriai és az iraki támadások összehangolt akciók voltak-e. Az is elképzelhető, hogy a szíriai börtöntámadás egy helyi ISIS-sejt akciója volt.

Nicholas Heras, a washingtoni Newslines Institute elemzője szerint a dzsihadisták létszámban akarják fejleszteni erőiket, ehhez lenne szükséges bebörtönzött társaik kiszabadítása. 2019 óta mintegy 12 ezer egykori ISIS-harcost őriznek börtönökben Szíriában és Irakban, többségüket kurd területeken.

A jelenleg mintegy 10 ezer fegyveressel rendelkező szélsőségesek megduplázhatnák harci erejüket egykori harcostársaik kiszabadítása révén. A bebörtönzöttek között számosan nyugati, európai országok állampolgárai, akiket hazájuk nem hajlandó repatriálni biztonsági kockázatok miatt.

A kurd hatóságok korábban többször felhívták már a nemzetközi közösség figyelmét, hogy nem adottak a feltételek a fogvatartottak biztonságos őrzéséhez. Abdulkarim Omar, a szíriai kurd autonóm terület egyik külpolitikai ügyekben illetékes vezetője kijelentette, a nemzetközi közösség felelőssége, hogy minderre sor kerülhetett.




Hirdetés
Hirdetés