A Reserved és Sinsay márkákat tulajdonló lengyel LPP ruhaipari konszern csütörtöki befektetői konferenciáján részletesen bemutatta, hogyan épül be a mesterséges intelligencia a cég növekedési stratégiájába. A lépés hátterében a kínai fast fashion szereplők előretörése áll, amely egyre komolyabb fenyegetést jelent az európai ruhaipari cégek számára.
Az LPP jelenleg IT-büdzséjének mintegy 10 százalékát fordítja AI-beruházásokra. A cég házon belül fejlesztett egy olyan algoritmust, amely a közösségi médiában megjelenő trendeket elemezve megtippeli a rövid távon várható divatirányzatokat – ennek köszönhetően egy-egy kollekció tervezési ideje a korábbi 12 hónapról 6–12 hétre rövidíthető. A konszern emellett vizuális marketinganyagainak már 80 százalékát mesterséges intelligenciával állítja elő, és olyan analitikai rendszert is alkalmaz, amely a gyalogos és mobilforgalom alapján segít kijelölni a jövőben nyitandó üzletek helyszínét.
Ez utóbbi funkciónak komoly szerepe lesz: az LPP középtávon évente ezer új Sinsay bolt megnyitásával számol, hogy ellensúlyozni tudja a kínai szereplők részéről érkező nyomást.