A SpaceX eddigi legnagyobb rakétája, a Starship, csütörtökön felrobbant a texasi kilövést követően – jelentette a BBC. A baleset miatt több repülőteret ideiglenesen lezártak, és figyelmeztetéseket adtak ki a lezuhanó törmelékek miatt.
A személyzet nélküli űrhajó a SpaceX közleménye szerint egy „nem tervezett gyors szétszerelődésen” ment keresztül az űrbe való emelkedés során, majd megszakadt a kapcsolat az irányítóközponttal. A 123 méter magas rakéta egy egyórás repülést követően az Indiai-óceán felett kellett volna visszatérjen a Föld légkörébe. Bár a Super Heavy gyorsítórakéta sikeresen visszatért, maga a küldetés kudarcba fulladt.
A SpaceX közölte, hogy a balesetet több hajtómű meghibásodása okozhatta, és az eset pontos kivizsgálása azonnal megkezdődött. A cég szerint csapataik az előre tervezett vészhelyzeti protokollok szerint dolgoznak együtt a biztonsági tisztviselőkkel.
A robbanás miatt több floridai repülőtér, köztük Miami és Orlando is leállította a járatokat, mivel a lángoló törmelékek veszélyeztették a légi közlekedést. A Karib-térség egyes részein égő rakétadarabokat figyeltek meg, melyek a földre hullottak.
Ez volt a Starship nyolcadik tesztrepülése, és második egymást követő kudarca. A januári incidens után az Amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) már egyszer felfüggesztette az indításokat, miután a Turks- és Caicos-szigeteken anyagi károk keletkeztek.
A Starship kulcsfontosságú szerepet játszik Elon Musk Mars-kolonizációs terveiben, valamint a NASA Artemis holdprogramjában is. A SpaceX szerint a Starship és a Super Heavy együttese teljesen újrafelhasználható rendszerként fog működni. Musk távlati célja, hogy a Starship segítségével hosszú távú utazásokat tegyenek a Marsra, ami kilenc hónapot venne igénybe mindkét irányban.