A csillagászok szerint biztonságban elrepül a föld mellett, a hangsebesség 27szeresével. A földtől 4,3 kilométerrel távolabb halad el, de ez a távolság kozmikus mércével rövidnek számít.
A NASA kutatói egyelőre nem bukkantak olyan nagyobb objektumra, amely belátható időn belül eltalálhatná a Földet. Ha így is lenne, akkor is képesek lennénk védekezni, mert tavaly novemberben kezdett bele egy kísérleti aszteroida-eltérítő misszióba a kutatócsoport. - írja a 24.hu.
Olvasási idő: 0 perc
Aszteroida közelít a föld felé
Tech
2026. szeptember 22.
A NASA holdszondája megörökítette a Holdon nemrég keletkezett McGetchin-krátert
Tech
2026. szeptember 21.
Portréban javult, zoomban lemarad a riválisoktól az iPhone 18 Pro kamerája
Tech
2026. szeptember 21.
Tavaly zsugorodott, idén az átlagnál nagyobb az ózonlyuk
Tech
2026. szeptember 19.
Az uniós áramtermelés több mint fele jött megújuló forrásból a második negyedévben
Tech
2026. szeptember 18.
Egy útszélén talált kölyökmacska vezette a kutatókat a száz év óta először felfedezett új fajhoz
Tech
2026. szeptember 18.
Az Anthropic szerint a Claude Mesterséges Intelligencia már a saját utódja fejlesztésében is részt vesz
Tech
2026. szeptember 16.
Leállította ALS-gyógyszerének fejlesztését a Novartis a klinikai vizsgálat után
Tech
Portréban javult, zoomban lemarad a riválisoktól az iPhone 18 Pro kamerája
Tech
Más emberek is láthatják a ChatGPT-vel folytatott beszélgetéseinket
Tech
Négy szakmabeli óriáscég vezetője is a mesterséges intelligencia fejlesztésének lassítása mellett szólalt fel
Tech
2026. szeptember 16.
Sam Altman a világ jogosan fél a mesterséges intelligenciától
Tech
2026. szeptember 16.
Lannert Judit szerint a közösségi média a középosztály gyerekeit is lebutítja
Tech
2026. szeptember 16.
Más emberek is láthatják a ChatGPT-vel folytatott beszélgetéseinket
Külföld
Jézus-korabeli zsidó rituális fürdőt emeltek ki egyben egy izraeli építkezésen
Tech
Négy szakmabeli óriáscég vezetője is a mesterséges intelligencia fejlesztésének lassítása mellett szólalt fel
Belföld
A magyarok kétharmada támogatja az azonos nemű párok házasodási- és örökbefogadási jogát - Módosítják a jogszabályt
Tech
2026. szeptember 15.
Négy szakmabeli óriáscég vezetője is a mesterséges intelligencia fejlesztésének lassítása mellett szólalt fel
Tech
2026. szeptember 14.
Japánban már külön mentőautó megy a humanoid robotokért
Tech
2026. szeptember 14.
Hiába a sok figyelmeztetés, Trump nem lassítaná az AI-fejlesztést - A kínai versenyre hivatkozik
Tech
2026. szeptember 12.
Alapértékre ugrottak az egérbeállítások a Windows 11 frissítése után - Javította a hibát a Microsoft
Tech
2026. szeptember 11.
Uniós szabály miatt fedte fel akkumulátorait az Apple
Tech
2026. szeptember 10.
Airbus-megrendeléssel erősít Elon Musk Starlinkjének francia–brit kihívója
Tech
2026. szeptember 10.
A kerékpáros sisakok több mint negyede elbukott az uniós ütéscsillapítási teszteken
Tech
2026. szeptember 10.
Lemondott az Anthropic kutatója, felelőtlennek nevezte a cég mesterségesintelligencia-fejlesztést
Tech
2026. szeptember 10.
Nem fog működni egy fontos funkció az OTP mobilalkalmazásában
Tech
2026. szeptember 9.
Az OpenAI szerint az MI-modelljük pár nap alatt megoldotta a 200 éves Navier–Stokes-matematikai problémát
Tech
2026. szeptember 9.
Finnországba viszi eddigi legnagyobb európai beruházását a Google
Tech
2026. szeptember 8.
Lecserélné az ENSZ a torzító világtérképet
Tech
2026. szeptember 7.
Egy egyiptomi Vodafone-oldalról szivároghatott ki az iPhone Ultra ára
Tech
2026. szeptember 7.
urópai magánrakéta érte el először a Föld körüli pályát
Tech
2026. szeptember 6.
Geminivel tervezték a Shasta-hegyi túrát, mentőknek kellett kihozniuk őket
Tech
2026. szeptember 5.
Meglökte a vásárló a boltban álló robotot, az pedig visszarúgott - Áramtalanítani kellett
Tech
2026. szeptember 4.
Gyapjútakaróval lassítanák a Tsanfleuron-gleccser olvadását a svájci kutatók
Tech
2026. szeptember 4.
Apple Watchon, Windowson, Macen már nem üzenhet a Messengerrel
Tech
2026. szeptember 1.
45 millió felhasználó felett szigorít az EU: a ChatGPT is a DSA hatálya alá került
Tech
2026. szeptember 1.
Új javítási szabályok léptek életbe a háztartási gépekre és okostelefonokra
Témák
Kutatás
Külföld
Jézus-korabeli zsidó rituális fürdőt emeltek ki egyben egy izraeli építkezésen
Tech
Négy szakmabeli óriáscég vezetője is a mesterséges intelligencia fejlesztésének lassítása mellett szólalt fel
Belföld