Noha minden nap úgy múlik el, hogy a világ abban reménykedik, hogy az orosz hadsereg felfüggeszti Ukrajna további támadását, fegyverszünetet köt a két fél, és a végén mindkét fél számára kielégítő békét köt, sajnos minden nap rá kell jönnünk, mindez hiú ábránd. Ráadásul az ostromolt városokban egyre több a civil áldozat.
Az orosz erők több fonton is tüzérségi támadásokat indítottak Ukrajnában. Az eddigi adatok szerint 21-en vesztették életüket és 25-en sérültek meg a Harkiv megyében lévő Merefa város elleni orosz tüzérségi támadásban, melyben a kelet-ukrajnai megye ügyészsége szerint egyszerűen szétlőttek egy iskolát és egy kultúrházat.
Az ukrán belügyminisztérium Andrij Nyebitov Kijev megyei rendőrfőnökre hivatkozva azt közölte, hogy két rendőr meghalt, egy pedig megsebesült, miközben civileket evakuáltak a fővárostól északnyugatra fekvő településekről, és orosz harckocsik tüzet nyitottak a menekülők konvojára. Irpinynél pedig Grad típusú sorozatvetőből indított rakéta talált el egy rendőrautót.
Irpiny, Hosztomel és Nemisajeve irányában az ukrán hadsereg előrenyomult, de még heves harcok dúlnak a térségben. Kijev megyében "partizánakciók is megfigyelhetők", állítása szerint "a városok és falvak utcáin orosz katonák és ukrán civilek holttestei hevernek".
Szintén találat ért egy többemeletes lakóházat a főváros északi határa közelében, a vishorodi járásban fekvő Novi Petrivci faluban. Ennek következtében az eddigi információk szerint egy kétéves kisgyermek meghalt és négyen megsérültek. A ház teljesen összeomlott, a környező lakóházakban is károk keletkeztek.
Nincsenek még pontos adatok a halottak számára vonatkozóan a tegnapi orosz bombatámadás kapcsán, mely a több száz ember számára menedékhelyként szolgáló mariupoli városi színház épületét sújtotta. A polgármesteri hivatal egy tisztségviselője elmondta, hogy vannak túlélői a légitámadásnak.
Sergij Taruta ukrán parlamenti képviselő közölte, a színház bizonyos részét légitámadás ellen is védelmet nyújtó szerkezettel látták el. Akik az épület ezen részén tartózkodtak a lövedékek becsapódásakor, túlélték a légicsapást. Jelenleg is tart a túlélők evakuálása az épületből – írta Facebook bejegyzésében a honatya.
Az észak-ukrajnai Csenihiv régió kormányzójának közlése szerint Csernihiv városa eddigi legvéresebb napján van túl. Vjacseszlav Csausz összesen 53 civil áldozatról számolt be. A belarusz határ közelében fekvő város heves bombázásokat él át az invázió február 24-ei kezdete óta.
Oroszország minden esetben tagadja, hogy tudatosan civileket támadna a „különleges katonai művelet” során. Ugyanakkor előszeretettel a szélsőséges ukrán milíciára, az Azovra fogják a legtöbb civil halálával járó esetet, mondván, az ukrán nacionalisták lőnek a menekülőkre, sőt, ők robbantották fel a mariupoli színházat is.