- Előfordul olyan, amikor az orvos, tanácsadó lebeszéli a pácienst a műtétről? Miért?
- A konzultáció során több lehetőség merül fel: az egyik az, amikor azt látjuk, hogy a páciens bizonytalan. Ebben az esetben nem kerülhet sor a műtétre. Ilyenkor én magam és az orvosok is azt javasolják, hogy gondolja át alaposan, inkább jöjjön vissza még egy megbeszélésre néhány hónap múlva. Ilyenkor azt a technikát alkalmazom, hogy minél több információt megosztok a pácienssel, negatívat és pozitívat egyaránt, annak érdekében, hogy objektívan el tudja dönteni, szükség van-e a beavatkozásra vagy sem. A másik eset az, amikor egy területen már több beavatkozás történt, de még minimális változásokat szeretne a páciens.
- Jelenthet-e egyáltalán az élet bármely problémájára egy sebészkés?
- Sokan azt gondolják, hogy ha esztétikai beavatkozást kérnek, akkor kifogástalan lesz az eredmény. Nem a tökéletességre, hanem egy jobb megjelenésre kell törekedni. Azt mindenkinek tudnia kellene, hogy amikor ezred milliméterekről beszélünk, akkor a páciens elvárásai nem reálisak. Nyilván mi magunkat rengetegszer látjuk a tükörben, az arcunkat jól ismerjük, és látjuk az apró hibákat, de más embernek fel sem tűnnének. Amikor már több alkalommal műtötték meg az adott pácienst, de még mindig nagyon apró dolgokon szeretne változtatni, akkor le szoktuk beszélni a beavatkozásról, hogy ne essen túlzásba. Azt próbáljuk benne erősíteni, hogy sokkal nagyobb elfogadással kell lennünk magunk felé. Az önbizalomhiány dominálhat, ha a páciens azt várja a műtéttől, hogy szebb lesz az arca, a teste, jobb munkahelyet kap, normálisabb párt talál magának, illetve megjavul a párkapcsolata. Viszont ez mind tévhit, ezekkel a területekkel kapcsolatban saját magán kell dolgoznia, és érzelmileg megerősödnie.
Hajma Mónika szerint, ha a páciens bizonytalan, akkor nem kerülhet sor műtétre Fotó: plasztikaesztetike.hu
- Gyakori az a jelenség, amikor valamilyen lelki sérülés miatt fordulnak plasztikai sebészhez, ezzel gyógyítva a pszichikai sebeket?
- Igen, sajnos ez elő szokott fordulni, ha valaki mentális válságban szenved. Ilyenkor azt szoktam javasolni, hogy nem szabad plasztikáztatni. Például válás vagy szakítás után is meg szoktak keresni, ebben az esetben viszont azt mondjuk, hogy csak akkor feküdjön kés alá, ha már biztos abban, hogy a beavatkozást nem a válás vagy a lelki mélypontja miatt szeretné, hanem önmaga miatt. Ilyenkor leülünk vele, és elmagyarázzuk, hogy ne tegyen olyat, amit megbánna (például ne akarjon senkin sem bosszút állni.) Szerencsére nem ez az átlag. Fontos, hogy az orvos fel tudja ismerni, hogy ha a páciensnek nem megfelelő a motivációja. Jelenleg évente körülbelül 20 ezer ember plasztikáztat hazánkban, többnyire a szülés és szoptatás után, vagy az öregedés folyamatát szeretnék egy kicsit megállítani.
- Milyen történetet tud mesélni, amikor a páciens megbánta a plasztikát, és újra kés alá feküdt, hogy visszakapja az eredeti állapotot?
- Volt olyan páciensem, aki válás után megcsináltatta a melleit, de idővel rájött, hogy nem szereti, és csak azért csináltatta meg a kebleit, mert a válása után azt gondolta, hogy ez segíteni fogja az életét, de később rájött, hogy ez nem így van, és eltávolíttatta az implantátumait. Nagyon fontos, hogy ezeknél a beavatkozásoknál tisztában kell lenni azzal, hogy nem mindegyik fordítható vissza, és miért kell jól átgondolt döntést hozni.
Válás vagy szakítás után is meg szoktak keresni, ebben az esetben viszont azt tanácsolja a szakértő, hogy csak akkor feküdjön kés alá, ha már biztos abban, hogy a beavatkozást önmaga miatt szeretné Fotó: plasztikaesztetika.hu
- Válhat szenvedélybetegséggé a plasztikai beavatkozás?
- Azt gondolom, hogy önmagában nem lesz szenvedélybeteg valaki ebben a témakörben, viszont hogyha párosul egy testkép- illetve személyiségzavarral, akkor ez lehet a beavatkozások kiinduló állapota. Sosem lenne elégedett az eredménnyel, bárhányszor feküdne kés alá, vagy bármilyen beavatkozást végeznének rajta. Ennek a folyamatnak az lenne az eredménye, hogy egy túl eltorzult külsőt kap. Ebben az esetben nem elvonókúrára kell küldenünk, hanem a testképzavart kell pszichológus vagy pszichiáter segítségével kezelni.
- Hogyan tudják finoman a normális keretek közé terelni őket, hogy ne irreális és természetellenes beavatkozást válasszanak a páciensek?
- Nagyon fontos, hogyha valaki beavatkozásra készül, akkor minél több ismeretre tegyen szert, olvasson ebben a témában minél többet, nézegessen előtte-utána fotókat, videókat. Manapság az információkat megszerezni könnyű, de objektív tájékoztatót szerezni már nagyon nehéz. Mi minden esetben hitelesen tájékoztatjuk a pácienst, és a döntését tudjuk támogatni. Fontos, hogy elfogulatlan leírást kapjon a páciens, az előnyökről és a hátrányokról egyaránt. Egy testterületre többféle beavatkozás vagy kezelés nyújthat megoldást, és a páciensnek kell eldönteni, hogy számára melyik a legjobb. Ami nagy segítségükre van sokszor, azok az előtte-utána fotók, hiszen mindenkinek a fejében van egy tökéletes test vagy arc, viszont a sebész is csak hozott anyagból tud dolgozni. Ezért lényeges azt megmutatnunk, hogy egy hasonló kiindulású állapotból milyen eredmények születhetnek. A páciensnek fontos megértenie, hogy a sebész a tökéletességre törekszik, de reális elvárásokkal kell érkeznie a páciensnek, és mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy támogassuk a beavatkozásra készülő páciens döntését.
- Sokan gondolják, hogy a zsírleszívás kiválthatja a helyes étkezést és mozgást?
- Szerencsére kevés ilyen eset fordult elő a tízéves pályafutásom során. Kettő ilyen pácienssel találkoztam, és egyik nő esetében sem került sor a zsírleszívásra. Fontos tudni, hogy ez nem egy fogyasztó kezelés, hanem egy alakformáló beavatkozás, amely viszonylag vékony lányoknak való, akinek testén van egy-egy tenyérnyi kitüremkedő zsír. Nem egy jó irány, hogyha valaki azt gondolja, hogy a sportot és a megfelelő táplálkozást helyettesítheti ez a beavatkozás.
