2026. Augusztus 13.

364.10 Ft

315.37 Ft

Támogatás
friss

Nem jött meg a poszter, hát rajzoltak egyet maguknak egy kanadai moziban

10perc.hu

Kiemelt kategóriák

Belföld Gazdaság Külföld Kultúra Sport Tech Életmód Autó

További kategóriák

Szórakozás
Gazdaság

Olvasási idő: 2 perc

Kármán András szerint még mindig jelentős a Fidesz ütötte lyuk

Kármán András szerint még mindig jelentős a Fidesz ütötte lyuk
Kármán András szerint a kedvező júliusi költségvetési adatok mögött takarékosság és egyszeri hatások is állnak.

Kármán András pénzügyminiszter csütörtöki posztjában pontokba szedve magyarázta el, mi áll a kedvező júliusi költségvetési adatok hátterében, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez nem jelenti azt, hogy hátra lehetne dőlni.


Rekordközeli hiánycél-teljesítés

A Pénzügyminisztérium hétfőn közzétett gyorsjelentése szerint a költségvetés több mint 524 milliárd forintos többlettel zárta a júliust, ami az éves hiánycél 67,7 százalékát jelenti – áprilisban ez az arány még 91 százalékos volt. Kármán szerint a takarékosabb állami működés, illetve a pazarlás és lopás megszüntetése is megmutatkozik a számokban, a költségvetési fegyelemben is fordulat történt.

A miniszter ugyanakkor jelezte, hogy a kedvező júliusi adatoknak csak egy része épül majd be tartósan az éves egyenlegbe. A többlet egy részét az okozza, hogy a tervezettnél kevesebb volt a kiadás, ám ennek egy része nem tűnik el, hanem a következő hónapokra tolódik át.

Augusztusban nagy kiadási hullám jöhet

Kármán András szerint egy hónap egyenlege önmagában sosem ad teljes képet, mivel a havi adatokban jelentős egyszeri és szezonális hatások jelentkeznek. Augusztusban például az uniós források hazahozatalához kapcsolódó előfinanszírozási feladatok miatt várhatóan közel 2200 milliárd forintnyi kiadás terheli majd az egyenleget.

„Kormányváltás nélkül idén GDP-arányosan 8,3 százalékos hiány felé tartott volna az államháztartás. Ma, a TISZA kormány munkájának hála már »csak« 7,5 százalékos hiány várható, vagyis a lyuk, amit a Fidesz ütött a költségvetésen, még mindig jelentős.” – írta Kármán András.

A Tisza-kormány pénzügyminisztériuma már áprilisban jelezte, hogy az Orbán-kormány által bevezetett lakástámogatások, a személyi juttatások – köztük a fegyverpénz –, valamint a 13. és 14. havi nyugdíj, illetve az uniós források elmaradása miatt rekordmértékűre nőtt a költségvetési hiány 2026 első négy hónapjában. Összehasonlításképp: tavaly június végén 2773,6 milliárd forintos hiánnyal zárt az államháztartás központi alrendszere, akkor viszont májusban és júniusban is többletes volt a költségvetés.

Darvas Márton
2026. 08. 13.
Főkép forrása: Kármán András / Facebook

Gazdaság

3 órával ezelőtt

Szegeden is elérte a 210 ezer forintot az albérletek havi díja

Szegeden is elérte a 210 ezer forintot az albérletek havi díja
Budapest
Magyarország
Szeged
KSH
Lakásárak
Áremelkedés
Júliusban mérséklődött az albérletárak emelkedése, Szegeden egy év alatt 40 ezer forinttal nőtt a bérleti díjak mediánja. Bővebben...
Ajánljuk még

Gazdaság

1 nappal ezelőtt

4 milliárd forinttal olcsóbban hirdeti újra a Matolcsy-éra luxusingatlanjait az MNB

4 milliárd forinttal olcsóbban hirdeti újra a Matolcsy-éra luxusingatlanjait az MNB
Magyarország
Balaton
Bank
MNB
Jegybank
Az MNB-Ingatlan 23 helyett 19 milliárd forintért hirdette meg újra három luxusingatlanát, miközben közel húszmilliárdos tőkevesztést könyveltek el. Bővebben...

Gazdaság

1 nappal ezelőtt

Három hónapja csökken a panellakások ára, a téglalakásoké nő

Három hónapja csökken a panellakások ára, a téglalakásoké nő
Ingatlanpiac
A Duna House szerint három hónapja csökken a panellakások ára, miközben a téglaépítésű lakásoké tovább emelkedik, a különbség 21 százalékra nőtt. Bővebben...
Ajánljuk még

Gazdaság

1 nappal ezelőtt

Tóth Dániel: „2029-ig marad a 0% társasági adó a Dubaji kisvállalkozásoknál" (x)

Tóth Dániel: „2029-ig marad a 0% társasági adó a Dubaji kisvállalkozásoknál" (x)
Adó
Dubaj
PR-cikk
Az Emírségek pénzügyminisztériuma augusztus elején adta ki a 131/2026-os rendeletet: a hárommillió dirham (nagyjából 800 ezer dollár) alatti éves bevételű cégeknek járó kisvállalkozói kedvezmény nem 2026 végén jár le, hanem a 2029. december 31-ig végződő adóidőszakokra is igénybe vehető. Tóth Dánielt, a DubaiVision alapítóját kérdeztük. Bővebben...

Gazdaság

2 nappal ezelőtt

Lengyelország és Románia is lehagyta a magyar gazdaságot, ezt mutatja egy friss elemzés

Lengyelország és Románia is lehagyta a magyar gazdaságot, ezt mutatja egy friss elemzés
Románia
Lengyelország
Gazdaság
A GKI Gazdaságkutató elemzése szerint Magyarország lett a régió leglassabban növekvő gazdasága, a lengyel és román gazdaság tartósan elhúzott mellette. Bővebben...

Gazdaság

2 nappal ezelőtt

977 ezer forintra nőtt a huszonévesek átlagos megtakarítása Magyarországon

977 ezer forintra nőtt a huszonévesek átlagos megtakarítása Magyarországon
A magyar 19-29 évesek átlagos megtakarítása 977 ezer forintra nőtt. A K&H felmérése szerint a fiatalok egyre tudatosabban spórolnak. Bővebben...

Gazdaság

2 nappal ezelőtt

Kitálalt a vízművezér: ennyibe kerülne, ha tényleg megújulna a hálózat

Kitálalt a vízművezér: ennyibe kerülne, ha tényleg megújulna a hálózat
Magyarország
Időjárás
Balaton
Infláció
Gazdaság
A Zalavíz vezérigazgatója szerint 28,2 milliárdos forráshiány halmozódott fel, és a fenntartható hálózathoz közel háromszoros vízdíjra lenne szükség. Bővebben...
Ajánljuk még

Gazdaság

3 nappal ezelőtt

Közel ezermilliárd forinttal apadt a költségvetési hiány három hónap alatt

Közel ezermilliárd forinttal apadt a költségvetési hiány három hónap alatt
Magyarország
Nagy Márton
Gazdaság
Kármán András
Pénzügyminisztérium
A Pénzügyminisztérium adatai szerint az államháztartás központi alrendszere júliusban is jelentős többlettel zárt, így három hónap alatt közel ezermilliárd forinttal mérséklődött a hiány. Bővebben...

Gazdaság

3 nappal ezelőtt

Csak kilenc hónapig bírta Magyarországon az orosz diszkontlánc

Csak kilenc hónapig bírta Magyarországon az orosz diszkontlánc
Bezárt az orosz Mere diszkontlánc egyetlen magyarországi üzlete, a Basket Plusz, az uniós szankcióknak is köze lehet a döntéshez. Bővebben...

Gazdaság

5 nappal ezelőtt

4,4 százalékkal csökkentek az élelmiszerárak júliusban

4,4 százalékkal csökkentek az élelmiszerárak júliusban
Infláció
Árrésstop
Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint a júliusi 4,4 százalékos élelmiszer-árcsökkenés miatt ideje lenne kivezetni az árrésstopot. Bővebben...

Gazdaság

6 nappal ezelőtt

868 milliárdos energiafejlesztési programot indít a kormány Paks miatt

868 milliárdos energiafejlesztési programot indít a kormány Paks miatt
Magyarország
Paks
Atomerőmű
Duna
Kapitány István
A kormány 868 milliárd forintos energiafejlesztési programot indít, miután a szárazság és a hőség miatt Paks helyzete kritikussá vált. Bővebben...
Ajánljuk még

Gazdaság

7 nappal ezelőtt

Szinte ugyan annyit fizetünk az élelmiszerért, mint bárhol az EU-ban, a fizetések viszont az átlag felét sem érik el

Szinte ugyan annyit fizetünk az élelmiszerért, mint bárhol az EU-ban, a fizetések viszont az átlag felét sem érik el
Magyarország
Turizmus
Európai Unió
Gazdaság
Európa
A GKI szerint 2025-re a magyar élelmiszerárak az uniós átlag 95 százalékát érték el, míg a bérek csak 49 százalékon állnak. A szolgáltatások ára viszont továbbra is jóval EU-átlag alatti. Bővebben...

Gazdaság

7 nappal ezelőtt

Magyar Péter szerint javulhat a paksi erőmű helyzete

Magyar Péter szerint javulhat a paksi erőmű helyzete
Magyar Péter
Atomerőmű
Gazdaság
Duna
Hőség
Magyar Péter szerint a Duna már csak kilenc centire van a vasárnapi mélyponttól, így a paksi atomerőmű utolsó blokkja továbbra is üzemelhet. Bővebben...

Gazdaság

7 nappal ezelőtt

Csütörtökön csökken az üzemanyag ára

Csütörtökön csökken az üzemanyag ára
Üzemanyag
Benzinárak
Holtankoljak
Irán
Hormuzi-szoros
Csütörtöktől 7 forinttal olcsóbb lesz a 95-ös benzin, 3 forinttal a gázolaj, miután a világpiaci olajárak az iráni tárgyalások hírére csökkentek. Bővebben...

Gazdaság

7 nappal ezelőtt

Az OECD a 13. és 14. havi nyugdíj maximálását javasolja Magyarországnak

Magyarország
Infláció
Nyugdíj
Gazdaság
Pénzügyminisztérium
Az OECD legfrissebb országjelentése szerint a 13. és 14. havi nyugdíjat is maximálni kellene, hogy elkerülhető legyen az államadósság drasztikus emelkedése. Bővebben...
Ajánljuk még

Gazdaság

8 nappal ezelőtt

Valótlanul reklámozta azt a Lidl, hogy ők a legolcsóbb élelmiszerlánc - A GVH 48 milliós bírságot szabott ki rá

Valótlanul reklámozta azt a Lidl, hogy ők a legolcsóbb élelmiszerlánc - A GVH 48 milliós bírságot szabott ki rá
Lidl
Kutatás
Verseny
Gazdaság
Gazdasági Versenyhivatal
A GVH 48 millió forintra bírságolta a Lidlt, miután a lánc elismerte, hogy megtévesztő volt a „legolcsóbb élelmiszerlánc” üzenetű reklámja. Bővebben...

Gazdaság

8 nappal ezelőtt

„Ez az eső még a felhőkben van” - Az osztrák csapadéktól függhet a paksi áramtermelés sorsa

Magyarország
Időjárás
Magyar Péter
Paks
Atomerőmű
Hőség
Magyar Péter szerint a csütörtökön várható osztrák csapadéktól függhet a Paksi Atomerőmű utolsó turbinájának sorsa, a helyzet egyelőre stabil. Bővebben...

Gazdaság

8 nappal ezelőtt

Az Európai Bizottság egyelőre nem lát problémát az atomenergia-ellátásban

Atomerőmű
Európai Bizottság
Gazdaság
Duna
Európa
Az Európai Bizottság szóvivője szerint egyelőre nincs ellátásbiztonsági probléma az atomenergia-termelésben, bár a Duna alacsony vízszintje több országot érint. Bővebben...

Gazdaság

8 nappal ezelőtt

Amerika bejelentette: közel a Hormuzi-szoros megnyitása

Amerika bejelentette: közel a Hormuzi-szoros megnyitása
Egyesült Államok
Irán
Kőolaj
Gazdaság
Hormuzi-szoros
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter szerint még ma megállapodás születhet Irán és az Egyesült Államok között a Hormuzi-szoros újranyitásáról. Bővebben...
Ajánljuk még

Gazdaság

8 nappal ezelőtt

Harminc év után tényleg búcsúzhat Magyarországtól a Tesco

Harminc év után tényleg búcsúzhat Magyarországtól a Tesco
Magyarország
Morrisons
Gazdaság
Üzlet
A Tesco a Citigroupot és a Goldman Sachst bízta meg közép-európai eladásának előkészítésével, a magyar hálózatot pedig önálló csomagban kínálhatják. Bővebben...

Gazdaság

9 nappal ezelőtt

Hadházy Ákos: Ősfideszesek százszoros áron vehettek földet Paks 2 bővítésére

Hadházy Ákos: Ősfideszesek százszoros áron vehettek földet Paks 2 bővítésére
Fidesz
Hadházy Ákos
Paks
Atomerőmű
Hadházy Ákos szerint a Paks 2 fejlesztéséért felelős állami cég a piaci ár sokszorosáért vásárolt erdőket és legelőket; a volt képviselő feljelentést tett. Bővebben...

Gazdaság

9 nappal ezelőtt

Kevesebb vendégéjszaka, utolsó pillanatos foglalások - változtak az igények a Balatonnál

Kevesebb vendégéjszaka, utolsó pillanatos foglalások - változtak az igények a Balatonnál
Balaton
A balatoni turizmus gyorsan átalakul: kevesebb a korai foglalás, a vendégek az utolsó pillanatban döntenek, és jobb minőséget várnak el. Bővebben...

Gazdaság

9 nappal ezelőtt

Mészáros Lőrinc szállodalánca is beszáll az energiaspórolásba

Mészáros Lőrinc szállodalánca is beszáll az energiaspórolásba
Magyarország
Miniszterelnök
Magyar Péter
Mészáros Lőrinc
Gazdaság
A Hunguest Hotels átmenetileg leállítja a szaunák és gőzkabinok működését szállodáiban, hogy tehermentesítse a magyar energiahálózatot. Bővebben...
Ajánljuk még

Gazdaság

9 nappal ezelőtt

Pengeélen táncol a magyar energiarendszer Paks nélkül

Pengeélen táncol a magyar energiarendszer Paks nélkül
Magyarország
Paks
Atomerőmű
Gazdaság
A MAVIR hétfőre 7282 megawattos fogyasztási csúcsot jelez, közel a nyári rekordhoz, miközben Paks termelése lényegében kiesett. Bővebben...

Gazdaság

10 nappal ezelőtt

Nagyot spórolt a költségvetés Mészáros Lőrincen

Nagyot spórolt a költségvetés Mészáros Lőrincen
Mészáros Lőrinc
Nagy Márton
MVM
Gazdaság
Pénzügyminisztérium
Az állam júniusban jóval kevesebb rendelkezésre állási díjat fizetett a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségébe tartozó sztrádakoncessziós cégnek, mint tervezte. Bővebben...

Gazdaság

10 nappal ezelőtt

Délután 5-től sötétben maradnak a reklámok is Budapesten

Délután 5-től sötétben maradnak a reklámok is Budapesten
Budapest
Energiakrízis
A Magyar Reklámszövetség tagjai hétfőtől lekapcsolják digitális reklámfelületeik esti világítását, és más cégeket is csatlakozásra kérnek. Bővebben...

Gazdaság

10 nappal ezelőtt

Kapitány István listát közölt a legnagyobb energiamegtakarítást vállaló cégekről

Kapitány István listát közölt a legnagyobb energiamegtakarítást vállaló cégekről
Kapitány István
Energiakrízis
Kapitány István listát tett közzé a legjelentősebb energiamegtakarítást vállaló cégekről, a csökkentés elérheti a 400-500 megawattot. Bővebben...
Ajánljuk még

Gazdaság

13 nappal ezelőtt

Magyar Péter: Paks kiesése 50 milliárdos kárt okoz

Magyar Péter: Paks kiesése 50 milliárdos kárt okoz
Magyar Péter
Fidesz
Paks
Duna
Orbán Anita
Hernádi Zsolt
Magyar Péter szerint Paks leállítása 50 milliárd forintos kárt okoz, és a fideszes politikusokat dezinformáció miatt bírálta. Bővebben...

Gazdaság

13 nappal ezelőtt

Gazdák szavaztak: kikapcsolják a sokat kritizált jégvédelmi rendszert

Gazdák szavaztak: kikapcsolják a sokat kritizált jégvédelmi rendszert
Magyarország
Időjárás
Aszály
Mezőgazdaság
Bóna Szabolcs
A gazdálkodók többsége a JÉGER leállítását kérte, ezért a jövőben csupán négy vármegyében, szigorúbb feltételek mellett működik tovább a rendszer. Bővebben...

Gazdaság

13 nappal ezelőtt

A magyarok majdnem negyven százaléka nem engedheti meg magának, hogy évente nyaraljon egy hetet

A magyarok majdnem negyven százaléka nem engedheti meg magának, hogy évente nyaraljon egy hetet
Magyarország
Gazdaság
Az Eurostat szerint a magyarok 39,1 százaléka nem engedheti meg magának az egyhetes nyaralást, ennél rosszabb arány csak három EU-tagállamban van. Bővebben...