A gazdasági növekedéshez a keresletélénkítés helyett versenyképes kapacitásokat kell teremtenie az új kormánynak – állítja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzése, amely a magyar gazdaság növekedési pályáját régiós összehasonlításban vizsgálja. Az elemzők szerint az eddigi, olcsó munkaerőre épülő modell helyett technológia- és tudásvezérelt váltásra van szükség, a globális értékláncokba pedig elsősorban a szolgáltatóiparon keresztül kellene bekapcsolódni.
Három és fél éves csúcson a növekedés
A dokumentum rögzíti, hogy az elmúlt évek stagnálását megtörve a 2026 első negyedévi adatok 1,7 százalékos gazdasági növekedést jeleztek, ami három és fél éves csúcsot jelent. A GKI szerint az új kormány fő stratégiai kihívása ennek a lendületnek a fenntartása lesz.
A régió sereghajtójává vált Magyarország
Az elemzés felidézi, hogy 2014 és 2019 között Magyarország a régió harmadik leggyorsabban növekvő gazdasága volt, évi 4,2 százalékos bővüléssel. Ez a tendencia 2022 után megfordult: 2025-ben a régió leglassabban növekvő gazdasága lett a magyar, mindössze 0,5 százalékos növekedéssel, szemben az 1,9 százalékos regionális átlaggal.
A GKI szerint 2022 után a hazai gazdaság lendülete megtört, a korábban elsősorban új munkaerő és tőke bevonására épülő extenzív növekedési modell kimerült. A költségvetési és uniós forrású többletkereslet az alacsony termelékenységnövekedés és a nem hatékony kapacitásbővülés miatt egyre kevésbé képes GDP-növekedést generálni – ehelyett részben inflációt, részben többletimportot okoz.
Lengyelország és Románia is lehagyta
Az elemzés szerint az elmúlt tizenöt évben euróban mérve Magyarország volt a régió leglassabban bővülő gazdasága, messze elmaradva az uniós átlagtól, miközben a dinamikusabban felzárkózó régiós versenytársak jelentős előnyre tettek szert. A vásárlóerő-paritáson mért mutatók is megerősítik a viszonylagos lemaradást, jelezve, hogy a forintban látható nominális növekedést jórészt az infláció hajtotta.
A GKI kiemeli: bár 2010-hez képest a magyar gazdaság egyértelmű bővülést mutat, ennek üteme jóval lassabb a régió legtöbb országáénál. A versenytársak közül kizárólag Szlovákia teljesített gyengébben, a román és a lengyel gazdaság tartósan és meredeken elhúzott a magyar mellett.
A szolgáltatóipar húzza a növekedést
Az elemzés szerint a reál és a vásárlóerő-paritáson mért indexek közötti markáns eltérés arra utal, hogy a hazai volumenbővülés csak korlátozottan alakult át tényleges jólétnövekedéssé. Ennek oka az alacsony termelékenységnövekedés, valamint a külföldi működőtőke által dominált, tőkeintenzív ágazatok magas súlya, ami miatt a megtermelt hozzáadott érték jelentős része nem a belföldi jövedelmeket és az életszínvonalat növeli.
A dokumentum hangsúlyozza, hogy a gazdasági növekedést 2016 óta a szolgáltatások húzzák, miközben a korábban húzóágazatként funkcionáló ipar és építőipar hozzájárulása csekély volt, egyes években kifejezetten vissza is fogta a bővülést. A korábbi kormányzat „újraiparosítási” stratégiájában a kiemelten támogatott ipar nem tudott húzóágazattá válni, a nagy állami infrastrukturális megrendelésektől függő építőipar teljesítménye pedig rendkívül volatilis maradt.
A GKI szerint az új kormánynak éppen ezért nem a kereslet stimulálására, hanem a valós, versenyképes kapacitások megteremtésére kellene fókuszálnia, ehhez pedig a hazai gazdaságnak a magasabb hozzáadott értékű szegmenseken, elsősorban a szolgáltatószektoron keresztül kellene bekapcsolódnia a globális értékláncokba.