A közel-keleti régióban zajló események a hazai vállalati szektort is kihívások elé állítják. A K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai szerint minden negyedik cég következő egy évre szóló várakozásaira jelentős hatással van a közel-keleti konfliktus. A kisebb vállalatok érzik magukat leginkább érintettnek, míg a legnagyobbak úgy gondolják, a helyzet csak elenyésző mértékben befolyásolja árbevételüket, nyereségességüket vagy beruházásaikat.
„A geopolitikai feszültségek és a globális piacok ingadozása próbára teszi a vállalati szektor rugalmasságát: a nemzetközi piacok összefonódása miatt a hazai cégek is érzik a konfliktus hullámait.” – mondta Bodor Tibor, a K&H vállalati üzletágának vezetője.
Megoszlanak a vélemények a hatásokról
A válaszadó cégvezetők 23 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem érzik mérvadónak a geopolitikai események hatását a következő időszakra, 51 százalékuk kisebb mértékben, 26 százalékuk pedig nagyobb mértékben számol a hatásokkal.
Bizonytalan a konfliktus vége
A konfliktus lezárásának időpontját illetően megoszlik a vállalatok véleménye. A gyors rendeződésben 1 százalék alatti mértékben bíznak, fél éven belüli lezárással is csupán minden negyedik vezető számol, a válaszadók 24 százaléka az idei év végére, míg 22 százalékuk két éven belülre jósolja a konfliktus végét. A vezetők 8 százaléka még ennél is borúlátóbb, ők úgy gondolják, a válság és annak gazdasági velejárói több mint két évig velünk maradnak. A bizonytalanságot jól mutatja, hogy a megkérdezettek egy ötöde egyáltalán nem tudja megítélni, mire számíthat cégük ezzel kapcsolatban.
Bodor Tibor hozzátette, hogy a cégvezetők nem egyedi krízisként, hanem egy tartósan megváltozott gazdasági környezet részeként tekintenek a jelenlegi helyzetre. A válaszok alapján a vállalati döntéshozók fele a következő három éven belül várja a visszarendeződést, negyedük szerint viszont akár öt évnél is tovább tarthat a folyamat.