Éves szinten 30 százalékkal drágultak a panellakások Nyugat-Magyarországon – derül ki a Duna House adataiból, amelyeket az mfor.hu ismertetett. Idén áprilisban már 814 ezer forintot fizettek átlagosan egy négyzetméterért a régióban, amellyel Nyugat-Magyarország az ország legdinamikusabban dráguló panelpiaca lett.
A fordulat szemléletes: tavaly tavasszal még a keleti országrész volt drágább – ott 653 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár, szemben a nyugati 628 ezer forintos szinttel. Mára megfordult az arány: egy átlagos nyugat-magyarországi panellakás jelenleg 16 százalékkal kerül többe keleti megfelelőjénél.
Szűkös kínálat hajtja az árakat
Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője szerint a nyugati régióban elsősorban a kínálati szűkösség alakítja az árakat. A jó állapotú, kedvező elhelyezkedésű lakásokból kevés van a piacon, ezért már kisebb keresletbővülés is érzékelhető árhatást vált ki. Jellemző mutató, hogy az átlagos alku mértéke tavaly áprilisi 3 százalékról idén 5 százalékra nőtt – ez tipikus jelensége a gyorsan emelkedő piacoknak, ahol az eladói várakozások megelőzik a tényleges vevői fizetőképességet. Az értékesítési idő ugyanakkor 78 napról 74 napra rövidült az elmúlt egy évben.
Kelet-Magyarországon mérsékeltebb a drágulás üteme: a négyzetméterár tavaly április óta 702 ezer forintra emelkedett, ami 7,5 százalékos éves növekedésnek felel meg.