Újabb jelentős állami megbízást nyert el Mészáros Lőrinc érdekeltsége: az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) 10 milliárd forintos értékű, négy évre szóló autójavítási tenderét a Mészáros M1 Járműparkkezelő Zrt. vezette konzorcium kapta meg - írta az Átlátszó. A nyertes cég feladata lesz az OMSZ járműveinek teljes körű karbantartása és javítása, beleértve a mentőautók betegtereinek szervizelését is.
A Mészáros M1 Zrt. vezette konzorciumé a 10 milliárdos szerződés
Az OMSZ július végén írt ki közbeszerzési eljárást „gépjármű-javítás szolgáltatás” címen, 48 hónapos időtartamra és 10 milliárd forintos keretösszeggel.
A napokban nyilvánosságra hozott eredmény szerint a győztes ajánlattevő a Mészáros M1 Járműparkkezelő Zrt. lett, amely a Profile Vehicles Oy Magyarországi Fióktelepével, a Pappas Autó Kft.-vel és az MBM Autó Kft.-vel közösen pályázott.
A konzorcium négy éven keresztül látja majd el a mentőszolgálat autóinak karbantartását, beleértve a járművek betegterének javítását, valamint a megrendelt szervizelési és karbantartási feladatokat.
Két riválist kizártak a versenyből
A tenderen két másik ajánlattevő is indult: a Hovány Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., valamint az AUTÓ-NEXUS Kft. vezette konzorcium.
Mindkettőt kizárták az eljárásból – azonban a kizárás indoklását nem részletezték a nyilvános dokumentumokban.
Az AUTÓ-NEXUS előzetes vitarendezési kérelmet is benyújtott, amelyet az OMSZ végül elutasított, arra hivatkozva, hogy az egyik aláírásmintával kapcsolatban probléma merült fel, sőt hamis adatszolgáltatás gyanúja is felmerült.
Nem ez az első OMSZ-megbízás Mészároséknak
A mentőszolgálat járműveinek javítását korábban is Mészáros Lőrinc érdekeltsége végezte:
2023-ban a Mészáros Autó Javító Kft. nyerte el a 4 milliárd forintos megbízást, akkor is egyedüli érvényes pályázóként.
Az akkori konzorcium Mészáros János cégét, a Herceghalom Interat Zrt.-t is bevonta alvállalkozóként.
Az OMSZ akkor úgy nyilatkozott, nem látnak problémát abban, hogy Mészáros cége végzi a munkát, hiszen a szerződések „a korábbi gyakorlathoz hasonlóan” jöttek létre, külső műhelyeket is igénybe véve.