Immár megvan egy újabb réteg, mely vélhetően nagy százalékban tönkre megy a megnövekedett energiaárak miatt. A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a plázákban üzlethelyiséget bérlők nem fogják tudni megoldani azt a terhet, amit az emelkedő rezsi- és beszerzési árak és a rezsicsökkentés átalakítása miatti jó adag forgalomcsökkenés a nyakukba zúdít.
Neubauer Katalin a Növekedés.hu-n elmondta, az üzletek fenntartási költsége a plázákban már eddig is nagyon magas volt. Ráadásul az üzletközpontok egyelőre képtelenek megmondani, vajon az energiaszámláik mennyire nőnek a téli időszakban, ám az biztos, hogy ennek jelentős részét ráterhelik a boltosokra.
Az MNKSZ főtitkára hozzátette, a jelentős rezsiemelkedés miatt a lakosság is takarékos üzemmódra áll át, azaz csak arra költ majd, amire a megélhetéséhez feltétlenül szüksége van. Ez pedig azzal jár, hogy a megemelkedett költségeket az árakban részben kompenzáló kereskedők vagy elveszítik a vevőkörük jó részét, vagy maradnak a régi árakon, de akkor a bevételük csökken jelentősen.
A vállalkozások nagy része ugyanis eddig az árbevételük 3-5 százalékát fizették ki energiaszámlákra, azoknak 2023-ban már 12-13 százalékkal kell majd számolniuk. Ráadásul az adózási jogszabályok változása miatt – a KATA-törvény átalakítása – a költségeik szintén jelentősen megnövekednek.
Olvasási idő: 1 perc
Rezsicsökkentés: a változásokba a plázák kiskereskedői csődbe mennek
Gazdaság
2026. november 5.
Veszteséggel dolgoznak a sertés- és tejtermelők, a baromfiágazatban is romlik a helyzet - Fekete év volt 2026 az állattenyésztésben
Gazdaság
2026. november 5.
Wise-felmérés: a magyarok 15 százaléka legalább egymillió forintot tart kamat nélküli számlán
Gazdaság
2026. november 4.
Szerdán ismét olcsóbb lett a benzin, a gázolaj ára nem változott
Gazdaság
2026. november 4.
Munkaszüneti nap lesz december 24-e - A munkáltatók milliárdos veszteségtől félnek
Gazdaság
2026. november 3.
Alig nőtt a magyar gazdaság a harmadik negyedévben
Gazdaság
2026. november 3.
Bóka János szerint átverés a jövő évi költségvetés
Gazdaság
2026. november 2.
Az Otthon Start lezárása előtti hajrá októberben megemelte a lakáspiaci keresletet
Gazdaság
Az Otthon Start lezárása előtti hajrá októberben megemelte a lakáspiaci keresletet
Gazdaság
Átalakulás: kiszámíthatóbb időszak jöhet januártól a magyar üzletekben, diszkontokban
Gazdaság
Négy százalékot kínálnak a munkaadók, kétszámjegyű minimálbér-emelést kérnek a szakszervezetek
Gazdaság
2026. november 2.
Esni kezdett az olaj ára - Békülőben Irán és Katar?
Gazdaság
2026. november 1.
A 2027-es költségvetés tervezete sávos kiegészítő emelést adna az alacsony nyugdíjaknak
Gazdaság
2026. október 31.
A 2027-es költségvetés tervezete 80 milliárd forintot szán a közmédiára
Belföld
Benyújtotta a kormány a jövő évi adótörvényeket és a minimálnyugdíj emelését
Gazdaság
Négy százalékot kínálnak a munkaadók, kétszámjegyű minimálbér-emelést kérnek a szakszervezetek
Gazdaság
Óriási jövedelmi szakadék van a magyar települések között
Gazdaság
2026. október 30.
Egy évvel a tűz után újra működik a százhalombattai kulcsüzem - Nagy hír lehet ez a magyarországi autósoknak
Gazdaság
2026. október 30.
Két szomszédos országból kivonul a Tesco, a magyar boltok egyelőre maradnak
Gazdaság
2026. október 30.
A GVH óvatosságra inti a vásárlókat a november 27-i Black Friday előtt
Gazdaság
2026. október 30.
Átalakulás: kiszámíthatóbb időszak jöhet januártól a magyar üzletekben, diszkontokban
Gazdaság
2026. október 29.
35 milliárd forintos beruházást indít a Coca-Cola HBC Dunaharasztiban
Gazdaság
2026. október 28.
Jóváhagyta az Európai Bizottság Magyarország 5,4 milliárd eurós védelmi tervét
Gazdaság
2026. október 28.
Panyi Miklós szerint a Wekerle Plusz az Otthon Start program szétverése
Gazdaság
2026. október 28.
Magyar Péter bejelentette: 150 ezer forintig illetékmentesek lesznek az átutalások
Gazdaság
2026. október 27.
Bíróságon támadja meg az Aldi a GVH 123 millió forintos bírságát
Gazdaság
2026. október 27.
Tanács Zoltán szerint túlárazott volt a Gondosóra, a Tudományos és Technológiai Minisztérium veszi át a programot
Gazdaság
2026. október 27.
Az MI-beruházások miatt fizetne dolgozói távozásáért a Microsoft
Gazdaság
2026. október 27.
Nyilvános tőzsdei bevezetésre készül az Anthropic
Gazdaság
2026. október 26.
Változatlan árakkal indul a hét a kutakon
Gazdaság
2026. október 26.
Meddig éri meg a Wekerle Plusz használt lakásra?
Gazdaság
2026. október 25.
December 1-ig dönthetnek a kgfb-váltásról a régebbi autók tulajdonosai
Gazdaság
2026. október 25.
Vitézy Dávid: A kormány felpörgetné a Diákcáros projektet
Gazdaság
2026. október 23.
Lassan indul az új villanyautó, zuhannak a részvények – 2500 embert küld el a Volvo
Gazdaság
2026. október 23.
Négy százalékot kínálnak a munkaadók, kétszámjegyű minimálbér-emelést kérnek a szakszervezetek
Gazdaság
2026. október 23.
Londoni elemzők szerint Magyarország jó úton halad az euró 2032-es bevezetéséhez
Gazdaság
2026. október 22.