A kormány már 2017-ben megkezdte a szigorítást a civilek adományokról való beszámolási kötelezettségére vonatkozóan akkor előírták, hogy amelyik szervezet egy év alatt 7,2 millió forintnál több pénzt kap külföldről, annak viselnie kell a "külföldről támogatott szervezet" címkét hivatalos iratokon és kiadványokon, illetve név szerint be kell számolniuk arról, hogy kik a külföldi támogatóik.
Ezt a törvényt az EU Bírósága jogellenesnek találta, úgyhogy a magyar parlament idén kénytelen volt visszavonni. Helyette azt a törvényt hozták, hogy a legalább 20 millió forinttal gazdálkodó szervezeteket kétévente ellenőrzi az Állami Számvevőszék.
Most ezen is szigorítottak a 444.hu szerint, mert a csütörtöktől hatályos új kormányrendelet ugyanis előírja, hogy az egyesületeknek és alapítványoknak nemcsak azt kell feltüntetniük, hogy kitől mennyi pénzt kaptak, és az adatokat a kormánynak évente el is kell küldeniük.
Ráadásul, ha cégtől, vagy egyéb szervezettől érkezik a pénz, akkor azt kell jelölni, hogy ki áll az adományozó mögött, cégek esetében például a legalább 25 százalékban tulajdonos személyek neveit kell feltüntetni. Azaz immár nemcsak a külföldi, hanem a hazai adományozók nevét is meg kell küldeni a kormánynak.