Szombaton nyilvánosságra hozta a Fidesz Varga-Bajusz Veronika volt államtitkár levelét, amelyet a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) ügyében elrendelt letartóztatása alatt írt. A szöveget a legnagyobb ellenzéki párt közleményben küldte el az MTI-nek, korábban a közösségi médiában is megjelent.
Az üzenet Kecskeméten, 2026. október 14-én kelt, Varga-Bajusz Vera aláírással. A volt államtitkár a családjának, a barátainak, az ismerőseinek és mindazoknak címezte, akik személyes ismeretség nélkül is kiállnak mellette.
A volt államtitkár szerint egyetlen vallomásban sem szerepel
Varga-Bajusz Veronika a levélben politikai koncepciós eljárásként írja le az ellene folyó ügyet. Szerinte a helyzet, amelybe került, „csak igazságtalanságtól hemzseg”.
Felidézi, hogy amikor kézhez kapta a gyanúsítását megalapozó, mintegy 2000 oldalas iratanyagot, azt mondta az ügyésznek: kizártnak tartja, hogy bármelyik tanú vagy gyanúsított vallomásában kapcsolatba hozta volna őt az eljárással.
„Átnéztem a dokumentumokat, és konstatáltam, hogy igazam volt. Egyikőjüknél sem szerepeltem az NKA-hoz kapcsolódóan” – írta Varga-Bajusz Veronika.
A volt államtitkár úgy látja, hogy az eljárás és a letartóztatása arra irányul, hogy „valljak bárki politikusra, akkor megoldódik a helyzetem”.
A törvényszék helybenhagyta a letartóztatást
A Kecskeméti Törvényszék kedden, október 13-án helybenhagyta a Kecskeméti Járásbíróság október 1-jei végzését. A járásbíróság ebben elrendelte Hankó Balázs fideszes országgyűlési képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter, valamint Varga-Bajusz Veronika, a minisztérium korábbi államtitkára letartóztatását. Az eljárás az NKA által folyósított, több mint 17 milliárd forintnyi támogatáshoz kapcsolódik.
A törvényszék a döntésnél jelezte, hogy a gyanúsítottak ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt folyik büntetőeljárás. A megalapozott gyanú szerint az NKA Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumát az egyik gyanúsított, a kultúráért és innovációért felelős korábbi miniszter, egyben az alap elnöke irányításával arra használták, hogy a kollégium rendelkezése alá tartozó vagyont tömegesen, a jogszabályoktól és az alapító határozattól eltérően költsék el.