Szombaton és vasárnap Lakiteleken rendezik meg a digitális polgári körök (DPK) első országos táborát, ahol a Fidesz és a KDNP politikusai, valamint jobboldali közéleti szereplők lépnek színpadra. A kétnapos eseményre belépőjeggyel lehet bejutni, a szervezők a „polgári oldal legnagyobb országos táboraként” hirdetik.
A helyszín a Hungarikum Liget, amely a Lezsák Sándor által alapított Lakiteleki Népfőiskola területén működik kulturális, oktatási és turisztikai központként. A szervezők közlése szerint mintegy ezer résztvevőre számítanak.
Rákay Philip és Bóka János is szerepel a szombati programban
Az első nap egyik témája a jobboldali média jövője. A résztvevők beszélgetést hallgathatnak meg Czunyiné Bertalan Judittal, a Fidesz által létrehozott „védvonal” vezetőjével, az „Önkénnyel szemben” című programban pedig Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője szerepel.
Délután Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum leváltott főigazgatója ül le beszélgetni. Az esti „Lakitelek '89-'26” című panelen Bayer Zsolt, a Fidesz alapítója és a Hír TV műsorvezetője, Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő, valamint Rákay Philip vesz részt.
Vasárnap Lezsák Sándor, a népfőiskola alapítója és az Országgyűlés korábbi fideszes alelnöke köszönti a közönséget. Ezután Gulyás István, a közmédia korábbi műsorvezetője, a tábor házigazdája beszélget Deutsch Tamással.
Tusnádfürdőn jelentették be a DPK-k alapítását
A digitális polgári körök létrehozását Orbán Viktor, a Fidesz elnöke jelentette be, még miniszterelnökként, 2025. július 26-án a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. Elmondta, hogy a korábban létrehozott Harcosok Klubja mellett „digitális polgári köröket” is alapítanak.
A cél, hogy a digitális térben létrehozzák „a szétrombolás kultúrájának ellenpontját” – mondta Orbán Viktor Tusnádfürdőn.
Még aznap elérhetővé vált az „egyes számú Digitális Polgári Kör” weboldala. Ebből kiderült, hogy a kör tagja Orbán Viktor mellett többek között Miklósa Erika operaénekes, Pityinger László Dopeman rapper, Lánczi András filozófus és Schmidt Mária történész.
A mozgalom első országos találkozóját 2025. szeptember 20-án tartották a budapesti Papp László Sportarénában. 2025 novemberétől a 2026-os választásokig több vidéki városban rendeztek DPK-s „háborúellenes gyűléseket”, ezeken Orbán Viktor is felszólalt.