A magyar kormány 2019 óta több száz milliárd forintot fordított a Türk Államok Szervezetében (TÁSZ) vállalt szerepére – ez derül ki a HVG összeállításából. A lap közérdekűadat-igénylés útján kérte ki a számokat a Külügyminisztériumtól, a tételek között irodafenntartás, befektetési alapok és állami hitelkeretek szerepelnek.
Az iroda évente nagyjából félmilliárdba került
Magyarország azután nyitott irodát 2019-ben, hogy megfigyelői státuszt kapott a szervezetben, amelyet korábban Türk Tanácsnak hívtak. A HVG által megszerzett adatok szerint az iroda működtetése azóta 4,3 milliárd forintot emésztett fel, ami évente nagyjából félmilliárd forintos kiadást jelentett.
Ennél jóval nagyobb összegek mozogtak az alapoknál. A Türk Befektetési Alapba 33 milliárd forint magyar tőke került, a Magyar–Kirgiz Fejlesztési Alapba pedig 16,5 milliárd forint.
Eximbank-hitelkeretek a tagállamoknak és a magyar cégeknek
A gazdasági együttműködésben a magyar Eximbank is részt vett. 2019-ben 137 milliárd forintos hitelkeretet nyitott a TÁSZ-tagállamok számára, egy évvel később pedig a kormány további 233 milliárd forintos Eximbank-keretet biztosított – ezúttal magyar vállalkozásoknak, hogy befektethessenek a türk államokban, és kereskedhessenek a szervezet tagországaival.