Magyar Péter miniszterelnök vasárnap este egy hosszú Facebook-bejegyzésben bírálta Fürcht Pált, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) júniusban lemondott vezetőjét. A volt főügyész ügyvédje, Horváth Lóránt még aznap este, Facebook-oldalán közölte, hogy Fürcht Pál bármely illetékes hatóság előtt kész részletes vallomást tenni – írta a 444.
A miniszterelnök azzal vádolta Fürchtöt, hogy 2024-ben a Fidesz megrendelésére próbált súlyosabb bűncselekményt faragni az Ötkertben történt incidensből, hogy megakadályozza a választási indulását.
Az átminősítés és a mentelmi jog
Magyar szerint a mobiltelefon-ügyben hónapokig rongálás gyanújával folyt a nyomozás, noha az iratok szerint a készülék sértetlenül és működőképesen jutott vissza a tulajdonosához. Állítása szerint Fürcht 2024 szeptemberében új bizonyíték és indoklás nélkül minősítette át az ügyet lopássá, azzal a céllal, hogy az Európai Parlament felfüggessze a mentelmi jogát, az ügyészség pedig útját állhassa az indulásának. „Nem jött össze. Az Európai Parlament átlátott az orbáni szitán” – írta.
A kormányfő a Völner–Schadl-ügyben játszott szerepét is felrótta a volt főügyésznek. Azt állította, hogy Fürcht 2024-ben tisztázta Rogán Antalt a végrehajtói korrupciós ügyben, megpróbálta elsimítani a Völner Pál előzetes figyelmeztetéséről szóló állításokat, és nem vette komolyan Varga Judit kijelentését, amely szerint Rogánék terhelő részeket töröltettek a nyomozati iratokból. Bejegyzését nyilvános felszólítással zárta.
„Legyen bátor, és álljon elő, mondja el, hogy az ellenem kreált ügyben milyen utasítást kaptak!” – írta Magyar Péter.
A lemondólevél
Fürcht június elején távozott a KNYF éléről. A szerv 2022 óta több politikailag érzékeny ügyben is nyomozott, egyebek mellett a Schadl–Völner-ügyben, az MNB-alapítványok ügyében és az ukrán aranykonvoj ügyében. A 444 által megszerzett, hétoldalas lemondólevelében Fürcht azt állította, hogy az aranykonvoj- és a Gundalf–Henry-ügyben a Legfőbb Ügyészség őt megkerülve, informális nyomással akadályozta a magyar titkosszolgálatot érintő nyomozást, a felettesei pedig úgy befolyásolták az eljárásokat, hogy azoknak ne maradjon írásos nyoma.
Kihallgatás gyanúsítottként
Az ügyészség 2024 óta gyanúsítja Magyart egy mobiltelefon ellopásával, ő azonban akkor EP-képviselőként mentelmi jogot élvezett, és az uniós mentelmi ügyekkel foglalkozó bizottság nem adta ki. A Legfőbb Ügyészség 2026. szeptember 22-én kezdeményezte a mentelmi joga felfüggesztését, ugyanazon a napon, mint az azóta letartóztatott Hankó Balázsét és Seszták Miklósét. Magyar ezt akkor a „Polt-féle ügyészség utolsó szánalmas kísérletének” nevezte. Az Országgyűlés szeptember 28-án 139 igen szavazattal, egyhangúlag függesztette fel a mentelmi jogokat.
A KNYF október 7-én hallgatta ki Magyart gyanúsítottként, aki a kihallgatás után közölte, hogy nem ismerte el a terhére rótt bűncselekményt.