Körözést rendelt el a Makói Rendőrkapitányság a 15 éves Nagy Enikő után, aki az X-Faktor hétvégén vetített válogatójában lépett színpadra. A rendőrség nyilvántartása szerint a lány október 11-én, vasárnap tűnt el, eltűnésének okai és körülményei egyelőre nem ismertek.
Bárki tehet bejelentést, névtelenül is
A rendőrség hivatalos körözési adatbázisában közzétett adatok szerint a hatóság vasárnap óta nem tud a lány hollétéről. A rendőrség kéri, hogy akinek bármilyen információja van Nagy Enikő tartózkodási helyéről vagy eltűnésének körülményeiről, minél előbb jelentkezzen.
Ezt megteheti a nap 24 órájában ingyenesen hívható Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, akár név nélkül is. Emellett a Makói Rendőrkapitányság +36(62)511-260-as telefonszáma és a 112-es központi segélyhívó szám is fogadja a hívásokat.
Félbeszakították a produkcióját a műsorban
A Blikk megírta, hogy a fiatal lány a válogatón Bruno x Spacc egyik dalát adta elő, amelynek szövege tele van trágár kifejezésekkel. Gáspár Laci nem is hallgatta végig a produkciót, és leállította az előadást. A zsűritagok keményen bírálták a dalválasztást, valamint azt, hogy a nyers szöveg egyáltalán nem illik a versenyző korához. ByeAlex ezzel szemben álló tapsot kért a versenyzőnek előadása után.
Az adás óta a közösségi oldalakon élesen bírálják a lány szereplését, valamint a számot, amit választott. Az eltűnés hátteréről a hatóságok eddig nem közöltek információt.