Az idén elmaradó Békemenet helyett zászlómenetet szervez október 23-ra az 56 Lángja Alapítvány. „A Nemzet Zászlója zászlómenettel” elnevezésű rendezvény a szervezők szerint a forradalom hősei és a magyar szabadság eszménye előtt tiszteleg – írja a 444.
Az alapítvány a felhívását azzal indította, hogy „A Békemenet elmaradása nyomán hiányérzet maradhat azokban, akik az elmúlt években részt vettek a nemzeti összetartozást kifejező rendezvényeken.” A menet a budai Duna-parton, a Gellért-hegy alatt, két, az 1956-os forradalomhoz kötődő helyszín között halad majd.
„A rendezvény különlegessége az 1848 méter hosszú magyar nemzeti zászló, amelyhez a menet utolsó szakaszán egy hatalmas székely zászló társul. A két jelkép a magyar nemzeti összetartozást, a történelmi hagyományok tiszteletét és a határokon átívelő közös emlékezetet fejezi ki.” – közölte az 56 Lángja Alapítvány.
Ismerős jelmondat
A zászlómenet jelmondata: „No war, no gender, no migration - Isten, haza, család.” A 444 szerint a „No war, no gender, no migration” a 2024-es Békemeneten kiosztott központi üzenetek egyike volt.
A szervezők közlése szerint „A rendezvény középpontjában a magyar nemzeti zászló tisztelete és a forradalom hőseire való emlékezés áll”.
Bejelentés, majd visszalépés
Szeptember közepén még úgy tűnt, idén is lesz Békemenet: Bayer Zsolt és társai szeptember 16-án jelentették be, hogy az ünnepen a Terror Háza elé várnak „minden magyart, akinek fontos a haza és a jövő”. Két nappal később azonban a békemenetek fő szervezője, a CÖF közölte, hogy megvitatták az október 23-i Békemenetről szóló javaslatot, de megrendezését „idő előttinek” tartják, és azt ígérték, hogy „a következő Békemenet a későbbiek folyamán esedékes”.
A 444 szerint az 56 Lángja Alapítványt – a CÖF-höz és a Fidelitashoz hasonlóan – rendszeresen támogatta a Fidesz hivatalos pártalapítványa, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány. Az alapítvány vezetője Szilágyi Ákos.