Emberölés miatt indított büntetőeljárást a rendőrség egy taktakenézi férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint kedden a településen egy telephelyen megszúrta ismerősét. A sértett a helyszínen meghalt. Az MTI információi szerint az áldozat a község önkormányzati képviselője volt.
A rendőrség közlése szerint a szerencsi rendőrök egy órán belül felkutatták és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, majd őrizetbe vették. Ezt Varga Rudolf, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense közölte az MTI-vel.
Roma nemzetiségi képviselő is volt az áldozat
Az MTI értesülése szerint az áldozat a 2024-es önkormányzati választáson a Romajó Egyesület jelöltjeként jutott be a taktakenézi képviselő-testületbe, emellett a települési roma nemzetiségi önkormányzatnak is tagja volt. Az Economx szerint Szapula János Facebook-adatlapja alapján 1967-ben született.
A bűncselekményről elsőként a térség országgyűlési képviselője, Bihari Zoltán számolt be kedden a Facebook-oldalán. A politikus szerint az erőszaknak nincs helye sem a közéletben, sem a közösségekben, a vitákat békés és demokratikus eszközökkel kell rendezni. Hozzátette, hogy a felelősöknek a törvény előtt kell felelniük, és fontos, hogy a bűncselekményre ne újabb erőszak legyen a válasz.