Magyar Péter miniszterelnök közösségi oldalán ismertette a szerdán bejelentett, 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás részleteit, amelyet a rászoruló családok gyermekei kapnak meg. A kormány számításai szerint mintegy 400 ezer magyar gyermek részesülhet a támogatásból, ez az intézkedés összesen 40 milliárd forintot igényel a költségvetésből.
Kik jogosultak a támogatásra?
A miniszterelnök elmondta, hogy az idő rövidsége miatt már meglévő jogosultságokhoz kötik, hogy ki kaphassa meg a támogatást. A bejelentés szerint automatikusan megkapják az összeget a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők, az emelt összegű családi pótlékban részesülő, tartósan beteg vagy súlyos fogyatékossággal élő gyermekek, valamint a sajátos nevelési igényű gyerekek. Jogosultak továbbá a Dobbantó programban és a Műhelyiskola képzésben részt vevő gyerekek, az egyszülős családban élők, illetve a gyermekvédelmi intézményben vagy nevelőszülőknél nevelkedő gyerekek is.
Két részletben érkezik a pénz
A támogatás első, 50 ezer forintos részletét augusztus 20-ig utalja ki az Államkincstár a jogosultaknak. A második 50 ezer forintot utalvány formájában novemberben folyósítják. A támogatás adómentes és nem vonható végrehajtás alá, ennek célja, hogy mindenképpen eljusson a rászoruló gyerekekhez.
Az még kérdés, hogy hogyan zajlik majd a jogosultság automatikus ellenőrzése augusztus 20-ig, illetve hogy a most meghatározott kategóriákon kívül eső, de hasonlóan rászoruló családok később bekerülhetnek-e a támogatotti körbe.