A Fidesz tisztújító kongresszusa előtt rendkívüli sajtótájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök kormányhatározatokat mutatott be, amelyek szerint az Orbán-kormány a következetesen hangoztatott migrációellenes politikájával szemben 2024-ben egy 5 milliárd forintos befogadó tranzittábor létrehozásáról döntött Vitnyéden.
Magyar Péter szerint a birtokukba került kormányhatározatok bizonyítják, hogy az Orbán-kormány következetesen hazudott a magyaroknak a migrációs paktum kapcsán, és a kifelé hangoztatott elutasító álláspont ellenére tervszerűen egyeztetett arról, hogyan felelne meg az uniós migrációs paktumnak, és hol nyitna tranzitzónákat. Felidézte, hogy 2024 júniusában az Európai Bíróság 200 millió euróra büntette Magyarországot a tranzitzónákról hozott ítélet végrehajtásának elmulasztása miatt.
Kárpátaljai menekülteket szólítottak fel távozásra
A bemutatott dokumentumok szerint a tervezett helyszín a Vitnyéd-Csermajorban található, egykori mezőgazdasági, tejipari szakiskola és kollégium nagy állami területe volt, amely egy erdő mellett, a lakott területtől körülbelül 5 kilométerre fekszik. Az Orbán-kormány egy ütemezett, 3 hónapos felújítást tervezett, amely az ingatlant első körben 100, majd összesen körülbelül 500 migráns befogadására tette volna alkalmassá – ehhez az ott elszállásolt, mintegy száz kárpátaljai magyar menekültet szólították volna fel a távozásra.
„Folyamatosan hazudtak, belehazudtak minden magyar ember, a helyiek, a sajtó és a külföldi szomszéd, Ausztria szemébe." – Magyar Péter, miniszterelnök
Magyar Péter elmondta, hogy Pintér Sándor belügyminiszter nevével is fémjelzett iratokból kiderült: már előzetesen konténerek és sátrak elhelyezését javasolták, hogy orvosi és rendőri jelenlét mellett megkezdhessék a befogadást. Bemutatta azt is, hogy egy kormányülésen eldöntötték, 2026-ra szükséges kiélezni a migrációs konfliktust, és terveket is megvitattak arról, hogyan provokálják Brüsszelt a témában. A miniszterelnök jelezte: az írásos bizonyítékokat felteszik a kormány honlapjára, és szándékosan a Fidesz tisztújító kongresszusa előtt tette közzé az információkat, hogy alkalom legyen felkérdezni Orbán Viktort.
Orbán Viktor a sajtó kérdésére a kongresszus előtt úgy reagált: „ha akartuk volna, hogy jöjjenek a migránsok, akkor már itt lennének". A Fidesz délelőtt tíz órától tartja tisztújító kongresszusát Budapesten, amelyen a tervek szerint egyedüli jelöltként újraválaszthatják Orbán Viktort elnöknek.