Májusban állították fel a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ) által kezdeményezett, „Az elfojtott könnyek szobra” című installációt a Duna partján, a Szabadság-híd lábánál. A mű célja a férfiakban gyakran elfojtott érzelmek és mentális problémák társadalmi tudatosítása volt.
A szobor különleges anyagból készült: a 3D-nyomtatással előállított, PETG anyagú testhez acélrudak rögzítették a fejét, amelyet gipsszel töltöttek ki. A Biroworks Mérnöki Iroda tájékoztatása szerint emiatt a fejet nem lehetett egyszerű ütés vagy rúgás útján eltávolítani. A cég szerint az sem okozott sérülést a szobornak, amikor az installálás során a fejénél fogva mozgatták.
A szobrot nemrég lefejezték, ami jelentős rongálásnak számít, ugyanakkor a készítők jelezték, hogy a szobor javítható, a fejet újranyomtatnák, bár a sérülések nyomai nehezen tüntethetők el - írja a Telex.
A műalkotás egyik szimbolikus eleme, hogy a szobor testének fele fehér, fele kék színű volt, ahol a kék árnyalat az elfojtott, felgyülemlett könnyeket jelképezte. Az eredeti terv szerint a szobrot egy hónapig állították volna ki, ám a rongálás miatt a LESZ úgy döntött, hogy a szobor a Duna-parton 2026 májusáig marad, hogy továbbra is figyelmeztesse a közvéleményt.
Dudás Erika, a LESZ elnöke a rongálás kapcsán elmondta:
„Az installáció megrongálása egy további indok arra, hogy a szobornak a Duna-parton a helye, hogy emlékeztessen, hova vezethet, ha elhanyagoljuk, elfojtjuk negatív érzéseinket.”
A szervezet nem tervezi a hatóságokhoz fordulást a rongálás miatt.