A politikus szerint az évek óta elavult szoftverek okozták a leállást, amely súlyos rendszerhibákhoz vezetett.
Magyar Péter a Facebook-posztjában élesen fogalmazott:
„Miközben Orbán Viktor a több hetes indiai nyaralását tölti, tegnap összeomlott az Országos Mentőszolgálat mentésirányítási rendszere. Ki a felelős azért, hogy évek óta elavult szoftverekkel fut a mentésirányítás? Ki a politikai felelőse annak, hogy tegnap a rendszer összeomlása ellehetetlenítette a sürgősségi betegellátást, ezzel veszélybe sodorva magyar emberek életét?”
A politikus szerint az OMSZ mentésirányítási rendszere „hosszú órákig teljesen működésképtelen volt”, ami jelentősen akadályozta a sürgősségi betegellátást.
„A központi telefonszámokon sok esetben nem tudták fogadni a segélyhívásokat, és nem tudták elérni a hivatalos rendszeren keresztül a központból a mentőautókat sem” – írta. A leállás során a számítógépes rendszerek, a belső telefonvonalak és még a chipkártyás ajtónyitó rendszer is működésképtelenné vált.
„Órákig teljesen megszűnt a hívásfogadás a mentőknél, és lefagyott az összes számítógép” – tette hozzá.
A helyzet kezelése érdekében a mentőszolgálat dolgozói saját mobiltelefonjaikat és műholdas tetra-telefonokat használtak a kommunikációhoz. „Papírra kezdték el felírogatni az eseteket, és ahhoz keresgélték a legközelebbi mentőket.”
A leállás ideje alatt a rendszer működésképtelensége miatt jelentős számú várakozó eset halmozódott fel. Ez különösen problémás volt egy olyan napon, amikor „a megszokottnak mondható 20-30 helyett 40 mentőautót rendeltek fel vidékről a fővárosba”, részben az új sürgősségi ügyeleti rendszer bevezetése miatt.
Magyar Péter arra is rámutatott, hogy „a mentésirányításban és a sürgősségi ellátásban résztvevők közül korábban már több szakember is eljuttatta az illetékesekhez azt a véleményét, hogy a rendszer katasztrofális állapotban van, és az összeomlás bármikor bekövetkezhet.” Hozzátette, hogy az OMSZ protokollja szerint az ilyen esetekről tájékoztatni kell a Belügyminisztériumot és az állami infokommunikációs szolgáltatót, a NISZ Zrt.-t.
A politikus politikai felelősséget követelt a helyzetért, különösen Takács Péter egészségügyi államtitkártól, aki Magyar szerint eddig nem cáfolta az összeomlással kapcsolatos értesüléseket. Magyar Péter arra szólította fel a kormányt, hogy adjon részletes tájékoztatást az összeomlás okairól és a helyreállítási intézkedésekről, valamint vállalják a politikai felelősséget a történtekért.
Korábban itt számoltunk be a történtekről.