Az ország- és vármegyebérletek új rendszerének bejelentése után újabb változásokra számíthatnak a magyarok a közösségi közlekedést illetően. Márciustól ugyanis a határon túli magyarok ingyen utazhatnak a helyközi tömegközlekedéssel Magyarországon.
Magyar Igazolvánnyal ingyenes lesz a tömegközlekedés
Nem teljesen új a lehetőség a határon túli magyarok számára, ugyanis korábban évi 4 alkalommal használhatták jelentős, 90%-os kedvezménnyel a tömegközlekedési eszközöket. A hagyományosan csak "zöld könyvecskének" nevezett igazolvány ezt lehetővé tette.
Márciustól elsejével ez abban változik, hogy a mindeddig korlátozott szolgáltatás korlátlanná válik. A tömegközlekedést a magyar hozzátartozói igazolvánnyal rendelkezők is díjmentesen használhatják.
Ahogy azt a MÁV Sajtóosztálya a vajdasági Szabad Magyar Szó kérdésére megírta, "a helyjegyköteles vonatok helyjegy váltásával, a kijelölt országos buszjáratok pedig kiegészítőjegy váltásával vehetők igénybe". Ezzel együtt is jóval kedvezményesebb lesz az utazás végösszege.
Kinek jár a Magyar Igazolvány?
Magyar igazolványt egyébként a nem magyar állampolgárságú, de magukat magyarnak valló más országok állampolgárai igényelhetnek, bizonyos meghatározott országok konzulátusain. Ezek közé tartozik a Horvátország, Romániában, a Szerbia, a Szlovákia, a Szlovénia és Ukrajna.
Ugyanakkor bizonyos tiltások is szerepelnek azzal kapcsolatban, hogy kinek nem jár a dokumentum. llyenek például azok, akik Magyarországon lakóhelyet létesítettek, vagy rendelkezik ideiglenes lakóhely igazolással.
Mire jó még a Magyar Igazolvány?
Ahogyan az a Belügyminisztérium weboldalán is olvasható, "a Magyar igazolvány és Magyar hozzátartozói igazolvány különféle alanyi jogon járó kedvezmény igénybevételére jogosítja fel tulajdonosát Magyarország területén".
Ezek közé tartoznak egyebek mellett a kulturális kedvezmények, az utazási kedvezmények, a diákkedvezmények, a pedagóguskedvezmények, vagy akár az oktatási kedvezmények is.
Mint korábban írtuk, mindezeken kívül teljes reform következik a magyar tömegközlekedésben.