Új jelölt állítására kérte Baka András köztársasági elnököt Magyar Péter miniszterelnök, miután a Tisza-frakció nem támogatta Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésszé választását. A kormányfő kedden, a Facebookra feltöltött videójában indokolta a döntést, és ismertette az Országgyűlés aznapi határozatait is, köztük a kötelező orvosi kamarai tagság visszaállítását és a Médiatanács új elnökének megválasztását.
Magyar Péter a videóban hangsúlyozta, hogy tiszteletben tartják a köztársasági elnök alkotmányos jogkörét, és komolyan veszik azokat az érveket is, amelyeket az államfő hétfőn a parlamentben elmondott. Az Index tudósítása szerint a kormányfő azt is kifejtette, milyen szempontokat mérlegelt a frakció.
„A döntésünk során azonban figyelembe vettük azt is, hogy az új legfőbb ügyésznek képesnek kell lennie helyreállítani az ügyészség iránti közbizalmat, garantálnia kell a szervezet politikai függetlenségét, és hiteles választ kell adnia azokra a szervezeti és működési problémákra, amelyek az elmúlt években felhalmozódtak.” – mondta Magyar Péter.
A miniszterelnök szerint az államfő jelöl, az Országgyűlés dönt, és mindkét fél viseli a saját döntésének politikai felelősségét. Hozzátette: szokatlannak tűnhet, hogy egy köztársasági elnök önálló szereplő, és nem a kormányzati hatalom bábja.
Visszaáll a kötelező kamarai tagság
Az Országgyűlés az egészségügyi szakmai kamarák megerősítéséről is döntött. „Visszaáll a kötelező orvosi kamarai tagság, és 2027-től az orvosok etikai ügyei ismét a Magyar Orvosi Kamarához kerülnek” – közölte a kormányfő. Az építési szabályok is változnak. Magyar Péter szerint az elmúlt években nem volt következménye, ha egy kiemelt beruházás környezetvédelmi szabályokat sértett. Az új szabályok alapján környezet- vagy természetvédelmi jogsértésnél fel kell függeszteni az építési és engedélyezési eljárást, a kormány pedig előírhatja, hogy a jogsértés megszüntetéséig, de legalább hat hónapig ne adjanak ki új építési vagy létesítési engedélyt.
Új testület a fővárosi fejlesztésekre
A parlament újra létrehozza a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát, amelyben öt kormányzati és öt fővárosi delegált ül majd, a miniszterelnök és a főpolgármester vezetésével. A képviselők arról is határoztak, hogy a Városligetben nem lehet a mostaninál több épületet emelni.
A kormányfő szólt Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogának felfüggesztéséről is. Szerinte az érintetteknek a bíróság előtt kell felelniük a tetteikért. A Médiatanács elnökévé Polyák Gábor médiajogászt választották, emellett a testület négy tagjáról is döntöttek. Magyar Péter szerint a Tisza-frakció a szakemberek jelölését támogatta, „a fekete öves propagandistákét” viszont nem.
A miniszterelnök azt is jelezte, hogy az Országgyűlés a gyermekvédelmi jogszabályok jelentős szigorítását tárgyalja. A javaslat célja a kiskorúak elleni szexuális erőszakot népszerűsítő médiatartalmakkal szembeni fellépés, valamint a kórházakban hagyott csecsemők helyzetének rendezése.